Az orvosi műhibáktól a megoldásig vezető utam
Az orvosi műhibáktól a megoldásig vezető utam
Szájzár
Szájzáram van, és biztosan lesznek páran, akiknek remek ötleteik születnek majd arra, hogy mitől, de azért elmondanám az én verziómat is.
A fahéj a kedvenc fűszerem. Kaptam a húgomtól fahéjas rágót, és bár én nagyon ritkán rágózom, de ennek nem tudtam ellenállni. Tegnap bekaptam egyet, és elvoltam vele egy-két órát. Éreztem, hogy kezd izomláza lenni az állkapcsomnak, de gondoltam ráfér egy kis edzés. Ő nem így gondolta, mert ma reggelre nem tudtam kinyitni a számat.
Pici rés volt, először föl sem tűnt, azt hittem, hogy csak fáj, mert a reggeli fahéjas lattémat is gond nélkül megittam, de a fogmosásnál elakadtam. Ez a tevékenység csak áldozatok árán valósulhatott volna meg, és mivel semmi garancia nem volt rá, hogy ezt az áldozatot a fogkefe fogja meghozni, ma felejtős lett a fogsika.
Majd szerettem volna enni. Azt sejtettem, hogy ma nem kéne marhahússal próbálkoznom, ezért a legjobb választásnak egy kinder maxi king tűnt. Édes, bűnös, lágy csábítás, de a "súlyos" állapotomra tekintettel engedélyeztem magamnak egy kis csábulást. Csak a mogyoródarabkákkal nem számoltam. Nem tudtam összerágni őket, van, ahol össze se ér a fogam. Úgy köpködtem ki, mint dédanyám a dinnyemagokat, de nem sikerült mindet levadászni, kicsit korlátozott most a mozgásterem a számban. Szerintem pár napig bármit eszek is, minden fog tartalmazni nyomokban mogyorót.
Ezek után már biztosra mentem, jöhet a túró rudi. Picit hagytam is, hogy fölpuhuljon a csokija, azt már biztosan meg fogom tudni enni. Tudtam volna... ha be fért volna a számba. Kénytelen voltam kicsit összelapítani, de meglehetősen gusztustalan élmény egy olvadtcsokis túró rudit lapogatni.
Úgy döntöttem, hogy mostantól banánturmix diétán vagyok. Nem érdekel a kalóriatartalma, még karamellöntetet is tettem bele. Meg persze fahéjat. Finom, és nem kell rágni. Meg az a sok kalcium, kálium és magnézium... szóval egészséges is!!!
Már csak egyet nem értek. Hogy a fenébe csináltam azt, hogy csak az egyik oldalt fáj. A bal részen semmi bajom, persze nem mozog a másik oldal miatt, de amúgy semmi baja.
Lehet, hogy gyúrok bal állkapocsra, csak nem tudok róla...?
Bók
Kedves bókot kaptam. 
...veled jó beszélgetni, mert sokan csak a maguk mondandójára figyelnek, hosszan és jól körülírva mondják a semmit, de amit te mondasz, az szóra sem érdemes... 
?
?
?... az suttogva az igazi, úgy szól csak igazán. 
?
?
?
Kórházi emlék...
Akkor már elég sok időt töltöttem kórházban. A nővérek, ha csak tehették, senkit nem tettek be hozzám, de teltház esetén persze mindhárom ágy foglalt volt. Ilyen nap volt az is.
Kora reggel kinyílt az ajtó, és egy fiatal lány érkezett az anyukájával. Ahogy beléptek, szinte megfagyott a levegő, esküszöm, még a nap is elbújt. Nyomasztó, rossz érzés kerített hatalmába, olyan vihar előtti nyugtalan vibrálás.
Nem vagyok egy klasszikus értelemben vett vallásos személy, az én hitem nem fér bele intézményesített keretekbe. Viszont tudom, érzem és tapasztalom, hogy vannak segítőink, és csak kérnünk kell... Akkor én csak annyit kértem, hogy tegyenek valamit, mert nem lesz ez így jó. Férfiasan bevallom, hogy igen csak önző érdekek vezéreltek. Úgy elszívta a maradék energiámat a helyzet, hogy ekkora luxust nem engedhettem meg magamnak.
A kislány altatás nélküli mandulaműtétre jött. Betolták a műtőbe, majd öt perc múlva hozták is vissza, mert úgy döntöttek, hogy mégis altatással csinálják. Hazaküldték egy héttel későbbi előjegyzéssel. Amilyen nyűgösen jött, úgy is távozott. Még a szobatársam is megjegyezte amikor elmentek, hogy szinte megkönnyebbült, hogy már nincsenek itt.
Egy hét múlva meg is jelentek. Sütött a nap, a lány mosolygott, semmi fagyos hangulat. Amíg műtötték, mesélt róla az anyukája. Őt amúgy is nagyon bírtam, mert miután rákérdezett a koromra, én megmondtam, közölte, hogy csak 25-nek nézett. Ekkorát még senki nem tévedett. Ugyan kicsit hunyorogva fókuszált, de mivel ritkán vonjuk kétségbe azok látási képességét, akik dicsérnek minket, azonnal a szívembe zártam.
De vissza Szandrához. 21 éves volt akkor, de már 15 műteten volt túl. Egy ritka genetikai betegség miatt ciszták nőnek az állkapocs csontjára. Már nem csodálkoztam azon a fájdalmon, ami áradt belőle.
A műtét jól sikerült, könnyen ébredt, másnap haza is engedték.
Idulás előtt intett egyet felénk, beszélnie nem volt szabad. Az ajtóban megtorpant, tett egy tétova kézmozdulatot, majd sietős léptekkel visszajött hozzám, és megölelt.
Én csak álltam, és én is átöleltem. Meglepett ez a gesztus, ami tele volt szeretettel, tisztasággal, nyugalommal. Meglepett, de jólesett... pedig a két nap alatt egyetlen szót sem váltottunk...