Bemutatkozás

  • 2016 0808 230119 004 3
  • 2016 0810 234533 062 2
  • 2016 0810 234339 056 2

Saját készítésű ékszerek

Az ásványok "beszélnek" hozzánk. Jó esetben segítenek arányosan a legtöbbet kihozni önmagunkból. Amikor ékszert készítek, azt rendszerint valakinek a számára készítem. Igyekszem harmóniát teremteni a személy alkata, pillanatnyi állapota, szándékai és a választott ásvány között. 

köszöntés

Influenza elviselhetőbben...

Írta: Super User on . Beküldve: Az orvosi műhibáktól a megoldásig vezető utam

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Belém esett az influenza, hogy a fene esne belé. Negyedik napja vagyok dögrováson, és már elértem a nyűgösség legmagasabb fokát.

Amikor tegnap belenéztem a tükörbe, megijedtem magamtól... mint aki még lakott is a családfáján. A fejem bedagadva, a szemeim alig látszanak ki, az orrom egy nagy piros lufi, a szám úgy néz ki, mint akinek egy elcseszett ajakfeltöltése volt, és állandóan folyik a könnyem az orrfacsaró náthától. 
Küldtem is a húgomnak azonnal egy képet. Írtam, hogy ha megszületnek az ikrek, engedélyezem, hogy ezzel ijesztgessék majd őket. Például: "Ha nem eszitek meg a spenótot, így fogtok kinézni, mint Nani!" Az sem kizárt, hogy a végén még spenót-elvonókúrára kell majd küldeni a gyerekeket, annyira rákapnak a szerre. 
A húgom mindenesetre reméli, hogy a gyerekek most nem látták azt, amit ő. Még visszamaradnak a fejlődésben.

Kicsit később rám írt egy ismerős a chat-en, hogy jobban vagyok-e. Neki is elküldtem a fotót, ami magáért beszélt. De kiderült, hogy még attól is szarabbul nézhetek ki, mint gondoltam, mert jó fészes szokás szerint megjegyezte, hogy jól nézek ki. Ha kétségünk van egy fotóról, hogy jól sikerült-e, vagy inkább csak a bűnügyi nyilvántartásban használjuk, tegyük ki a face-re. Ha sok dicsérő komment jön hozzá, onnantól biztosak lehetünk benne, hogy szar a kép.
Majd szegény feltett egy kérdést, amire csak egy óra múlva válaszoltam. Nem volt annyira nehéz, csak szó szerint aludtam rá egyet. Néha egyik pillanatról a másikra megszűnik körülöttem a világ. Valójában nem alszom, ez inkább olyan lenni vagy nem lenni állapot.

Most teljességgel tudok azonosulni egy tűzokádó sárkánnyal. Ég a teljes légcsövem. Kár, hogy nem dohányzom. Mennyit tudnék spórolni most a gyufán. Elég lenne csak rálehelnem a cigire...

Na, ennyi bevezető után írok is végre valamit. Az egyik a bosszankodásom oka. 
Itt vagyunk ebben a járványos időszakban, ami még egy jó energiaszintű egészséges szervezetet is megvisel, ha elkapja. Ehhez képest az emberek jelentős hányada minimálisan sem képes tenni azért, hogy ne adja tovább a fertőzést. Döbbenten tapasztalom, hogy buszon, metrón, villamoson, utcán a szájuk elé sem képesek tenni a kezüket, nemhogy zsebkendőt, vagy urambocsá' maszkot, ha köhögnek vagy tüsszentenek. Őket már nem érdekli, ők már megkapták, akkor szenvedjen a másik is. 
Tegnap be kellett mennem vizsgálatra a kórházba. A nővérpultnál vártam a soromra, amikor úgy éreztem, hogy szinte rám tapad valaki. Nézek hátra, és tényleg. Megfordultam, hogy udvariasan megkérjem rá, ne bújjon már belém, eszembe sincs most még szülni is, van elég bajom. De megszólalni sem volt időm, mert megelőzött, lazán a képembe köhögött finom kis nyálpermettel beterítve az egész arcom. 
Életemben először szerettem volna valakit leütni. De nem tettem. Szinte sajnáltam, hogy tegnap még nem köhögtem, mert adhattam volna egy visszavágót. Viszont most kiderül, hogy tudok-e szemmel verni. Mindenesetre arra elég volt a tekintetem ereje, hogy két lépést hátrébb lépjen. Szeretném megjegyezni, hogy az öltözéke és a névjegy címkéje alapján ő egy egészségügyi dolgozó volt! Már nincsenek elvárásaim, lemondtam róluk.

A másik, ami eszembe jutott, egy régi történet. Kaptam most kölcsön egy infralámpát, és erről ugrott be az az emlék, hogy nekünk volt kvarclámpánk. A kisebbik húgom csípőficam gyanúval született, őt kellett kezelni vele. 
Akkor voltam középiskolás, és egy felsőbb évfolyamos sráccal jártam, aki napimádó volt. A telet nagyon nehezen viselte, már az első tavaszi napsugarakban fürdőzött. Nyár végére mindig fekete lett. Akkor nem nagyon voltak még szolik, és amikor megtudta, hogy nekünk van kvarclámpánk, és már nem használjuk, kölcsönkérte arcbarnításra. Mi mondtuk, hogy nem igazán erre való, de megígérte, hogy óvatos lesz. Délután átvittem hozzájuk. 
Kedveltem a szüleit, és ők is engem. Az anyukája már az első alkalommal büszkén mutatta meg a teljes ruhatárát, és meg kell hogy mondjam, minden várakozásom ellenére élveztem a programot. Tényleg jó cuccai voltak. A szoba mennyezete alatt ötszörösen körbefutó virág látványa már nem hozott annyira lázba, de a hatszáz matchboxszal, amit meg már a gyerekeiNKnek rakott el, meg egyenesen a frászt hozta rám.

Hétvégén nem tudtunk találkozni a sráccal, megbeszéltük, hogy hétfőn reggel suli előtt jön értem. Amíg vártam rá a ház előtt, majdnem összefutottam életem első igazi néger pasijával, de kiderült róla, hogy csak a barátom. 
Az óvatos lesz ígéret nála kimerült abban, hogy felvette a lámpához adott védőszemüveget, aminek hála a szemhéja fehéren világított a feketére égetett arcon, mert különben ész nélkül lámpázott. Én meg megállíthatatlanul röhögtem. Ő meg még bánatosan hozzátette:
- Ááá, hagyd! Van ettől rosszabb is!
- Mi lehet még ettől is rosszabb?
- Anyám 22 évig nevelt futóvirágján már nincs egyetlen levél sem.
Na, ott lett végem. De nem csak én, az egész suli tanárikarostól fulladozott a nevetéstől a nap folyamán. Emlékszem, még verset is írtak róla.
Szóval nagy poén volt, csak az anyukáját sajnáltam kicsit. Tényleg megsiratta a virágot. Nem tudom miben reménykedett, de még hónapokig néztük a falon ötszörösen körbefutó csupasz indát. Talán Tarzanra vártunk....

 
 
265 embert ért el.
 
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Hozzászólás