köszöntés

Kórházi emlék...

Írta: Super User on . Beküldve: Az orvosi műhibáktól a megoldásig vezető utam

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 
Kriszta szösszenetei frissítette az állapotát.

Akkor már elég sok időt töltöttem kórházban. A nővérek, ha csak tehették, senkit nem tettek be hozzám, de teltház esetén persze mindhárom ágy foglalt volt. Ilyen nap volt az is.

Kora reggel kinyílt az ajtó, és egy fiatal lány érkezett az anyukájával. Ahogy beléptek, szinte megfagyott a levegő, esküszöm, még a nap is elbújt. Nyomasztó, rossz érzés kerített hatalmába, olyan vihar előtti nyugtalan vibrálás. 
Nem vagyok egy klasszikus értelemben vett vallásos személy, az én hitem nem fér bele intézményesített keretekbe. Viszont tudom, érzem és tapasztalom, hogy vannak segítőink, és csak kérnünk kell... Akkor én csak annyit kértem, hogy tegyenek valamit, mert nem lesz ez így jó. Férfiasan bevallom, hogy igen csak önző érdekek vezéreltek. Úgy elszívta a maradék energiámat a helyzet, hogy ekkora luxust nem engedhettem meg magamnak.

A kislány altatás nélküli mandulaműtétre jött. Betolták a műtőbe, majd öt perc múlva hozták is vissza, mert úgy döntöttek, hogy mégis altatással csinálják. Hazaküldték egy héttel későbbi előjegyzéssel. Amilyen nyűgösen jött, úgy is távozott. Még a szobatársam is megjegyezte amikor elmentek, hogy szinte megkönnyebbült, hogy már nincsenek itt.

Egy hét múlva meg is jelentek. Sütött a nap, a lány mosolygott, semmi fagyos hangulat. Amíg műtötték, mesélt róla az anyukája. Őt amúgy is nagyon bírtam, mert miután rákérdezett a koromra, én megmondtam, közölte, hogy csak 25-nek nézett. Ekkorát még senki nem tévedett. Ugyan kicsit hunyorogva fókuszált, de mivel ritkán vonjuk kétségbe azok látási képességét, akik dicsérnek minket, azonnal a szívembe zártam.
De vissza Szandrához. 21 éves volt akkor, de már 15 műteten volt túl. Egy ritka genetikai betegség miatt ciszták nőnek az állkapocs csontjára. Már nem csodálkoztam azon a fájdalmon, ami áradt belőle.
A műtét jól sikerült, könnyen ébredt, másnap haza is engedték.
Idulás előtt intett egyet felénk, beszélnie nem volt szabad. Az ajtóban megtorpant, tett egy tétova kézmozdulatot, majd sietős léptekkel visszajött hozzám, és megölelt.

Én csak álltam, és én is átöleltem. Meglepett ez a gesztus, ami tele volt szeretettel, tisztasággal, nyugalommal. Meglepett, de jólesett... pedig a két nap alatt egyetlen szót sem váltottunk...

 
 
172 embert ért el.
 
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Hozzászólás