Gondolom nem indítok el azzal hatalmas vitalavinát, ha azt mondom, hogy minden kisgyermek életében a Mikulással való találkozás az egyik, ha nem a legnagyobb élmény. Ahogy tudnak fölnézni rá ragyogó tekintettel... izgatottságuk, boldogságuk leírhatatlan. A Mikulás köré felépített legenda és hagyományok meg méginkább meseszerűvé teszik ezt az élményt.

Valamikor mi is beleéltük magunkat ebbe a mesébe, részesei lehettünk. Még mindig emlékszem, hogy a zizegős piros celofántasakba tett apróságok hogy föl tudtak értékelődni abban a tálalásban. A benne található mogyoró biztos, hogy finomabb volt, mint a többi. A csoki krémesebb és édesebb, mint a bolt polcáról leemelt, és még a télifagyi is hamar elfogyott, pedig azt máskülönben meg nem ettem. A szaloncukor volt csak kuriózum benne. Én mindig azért izgultam, hogy a halvány ezüst és fehér papírba csomagolt konzum cukorka belseje rózsaszín legyen, legfeljebb fehér, esetleg narancssárga, mert a barnát nem szerettem. Nálunk mindig szigorúan csizmába pakolt a Mikulás. Az egyikbe a csomagot, a másikba egy virgácsot. Na, az volt még egy haszontalan találmány! Piros kreppapírral összefogott, arany festékbe mártott ágacskák, ami csak a rossz gyerekeknek járt. Soha nem tudtam olyan jó lenni, hogy nem kapjak. De szerintem zokon is vettem volna, ha egyszer nem találom benne a csizmámban. Mert minden giccsessége és értelmetlensége ellenére gyönyörű volt! Nekem. Akkor.

Mi is, mint minden szülő, ápoltuk ezt a hagyományt. A lányunk ugyan mindig tisztes távolságot tartott a Mikulással, soha nem tudta egy sem rávenni, hogy az ölébe üljön, de az ő tekintete is csillogott minden találkozáskor. Bár egész pici korától kezdve kétkedéssel fogadta az egész dolgot. Nem a létezését vonta kétségbe, hanem azt nem értette, miért van olyan sok belőle, miért lehet boltban kapni a csomagokat, ha azt egyszer a Mikulás hozza. Neked pedig azonnal zsebből kell előrántanod ilyenkor a gyermek korának és értelmi képességének megfelelő (és főleg ezzel van a gond, mert hihetetlenül éles eszük van ezeknek a kis törpéknek) hihető füllentést, mert különbe borul a bili. 
Négy éves volt gyermekünk. Amíg ő aludt, mi beraktuk az ablakába a csomagokat, ajándékokat, majd elfogyasztottuk az este közösen odakészített kekszet és tejet, mert a Mikulás annyira szereti ezeket! 
Egyszer majdnem emiatt buktunk le. Házhoz jött hozzánk az Igazi, személyesen hozva a meglepiket. A lányunk egy bögre tejjel és sütivel várta. Alig volt ideje leülni a Mikulásnak, máris meg lett vendégelve. Szegény, próbálta virágnyelven kifejezni, hogy ő nem szereti a tejet, de végül a gyerek árgus tekintetével kísérve megmentette a Mikulás intézményének becsületét, és megitta mind a két decit. Amúgy meg örülhetett, hogy le tudtuk beszélni a gyereket a fél literes bögréről, mert az volt az első versenyző, amelyiket indítani akarta.

Tehát négy éves volt a Csibénk. Hallottuk, hogy már felébredt, ahogy elhúzza függönyt, és az izgatott neszezést a szobájából, majd sietős léptekkel kijött hozzánk. Kezében egy virgács volt, és feltette a kérdést: "Ez miez?" Tényleg nem kapott ilyet még addig, és ez is az anyukám által küldött csomagban volt. Hosszan ecseteltük neki a rossz gyerek szindrómát, és hogy milyen jelzésértékkel bír ez a darab, amit ő türelmesen végighallgatott. Látszott rajta, hogy jó alaposan átgondolja és mérlegeli a hallottakat, majd közölte: 
- Jó! Akkor ez nekem nem való! - és a kezembe nyomta az említett darabot, majd visszament a szobájába a neki való dolgok közé. A virgács még csak vendégségben sem tartózkodhatott nála.
♡♡♡