Mama

Nálunk nem volt tabu a szexről beszélni, csak nem beszéltünk róla. Már felnőtt voltam, amikor megkérdeztem apai nagymamámtól, hogy az ő idejében létezett-e születésszabályozás? Nagyon talányosan válaszolt, valami olyat, hogy egy nőnek ismernie kell a testében zajló folyamatokat, és nem árt, ha a férfi is partner ebben.
Akkor mesélte el ezt a történetet.

Már volt két fiuk, úgy tíz év körüliek, amikor elment egy idős néni temetésére. Amikor hazaért, leült a székre, és sírva fakadt. Nagyapa egy darabig nem faggatta, azt hitte, hogy még a temetés hatása alatt áll, de idővel csak érezte, hogy ettől többről lehet szó, mert rákérdezett. Mama akkor mondta el neki, hogy sajnálja a nénit, de valójában magát siratta. Ott volt a szertartáson, sokan voltak, a koporsót körbevette a gyászoló család, köztük a néni három fia is. Látta a gyászukat, de azt is látta, hogy egyetlen könnycseppet sem ejtenek, mert ugyebár akkoriban az a szokás járta, hogy egy erős férfi ember nem sír.
Ki fogja őt elsiratni, ha majd meghal? Nincs kinek megtanítania a háztartás tudományát, az anyaság élményét, a kézimunka szépségét....és csak sorolta lelke fájdalmait, amit egy lánygyermek hiánya okozott neki.

Akkori mércével mérve már nem voltak fiatalok. Mama 40 körül lehetett. Már férjhez is nagyon későn ment, majdnem 30 évesen. Volt neki egy szerelme, akihez nem adták a szülei. Akkor fogadta meg, hogy ha hozzá nem mehetett, máshoz sem fog. Rengeteg kérőt kikosarazott. Először Nagyapát is, majd másodszor is....de kitartó emberrel hozta össze a sors, és ez tetszett neki.

Miután összeházasodtak, Nagyapát elvitték a frontra, majdnem belehalt, és hosszú ideig tartott a felépülése. Közben született két fiuk, béreltek egy tanyát, gazdálkodtak, sok munka volt. A céljuk egy saját tanya lett volna. A földet meg is vették, de amikor jött az államosítás, be kellett adniuk a közösbe, semmijük nem maradt. Kezdhették elölről. Együtt határozták el, hogy nem lesz több gyerekük, ami addig a napig elfogadható is volt mindkettejüknek, de Mamában akkor valami megváltozott.

Teltek a napok a maguk rendje szerint, de Mama nem volt a régi. Nagyapa egyik nap eléállt, és azt mondta Mamának, hogy egy kislányt ő is nagyon szeretne, jó lenne, ha bővülne a család. Így született meg a nagynéném, aki a család szemefénye lett. Szépséges, tündéri kislány, akit nem csak a szülei, hanem a két bátyja is imádott. Isten ajándékának tekintették.
Amikor szerettek volna két fiút, lett nekik. Amikor nem akartak gyereket, nem lett nekik. Amikor kislányt szerettek volna, kislányuk született. Véletlen lenne? Talán....

Mama sok mindenben különleges asszony volt. Bátor, erős, tele szeretettel. Tehetsége volt a házimunkákhoz, a gazdálkodáshoz, a hímzésben, sütésben verhetetlen volt. A maga iskolázatlansága ellenére (csak az elemit végezte el) is bölcs volt. Szerettem őt hallgatni. Nemcsak a történetei voltak érdekesek, hanem szerettem a dallamát, az ízességét is a mondatainak. Mindig azt mondta magáról, hogy " Nem voltam egy nagy szépség, de azért eldobnivaló sem!" :) ♡ 
Ő a hétköznapokban tanított. Például rendeztük a virágoskertet, és úgy tanultam meg, hogy kerti virágokat csak végszükség esetén öntözünk. Azt mondta Mama, hogy különben ellustulnak, nem növesztik elég mélyre a gyökereiket, ahonnan már jutnának nedvességhez. 
Azt is tőle tudom, hogy a bab hamarabb megfő, ha egy parafadugót dobunk mellé, vagy az elsózott étel helyrehozható, ha főzünk bele pár szem krumplit. De hallottam olyan tanácsot is tőle, hogy fejlődésben lévő lány ne aludjon hason, vagy csakis hideg vízzel mossunk arcot.

Semmi nem tudott meglepetést okozni neki, mindig feltalálta magát. Talán a nyolcvanadik születésnapjára kapott egy mikrót. Első perctől kezdve gond nélkül használta. Meg sem kellett mutatni neki hogyan kell. Mikor rákérdeztünk, honnan tudja a kezelését, lerázott minket azzal, hogy mutattuk. Nem mutattuk. :) 
Vagy a hétvégi látogatások. A végén már direkt nem szóltunk neki, hogy mennénk hozzá, mindenki váratlan látogatást alkalmazott, mert képes volt sokfogásos ebédet készíteni, meg háromféle sütit, és még tésztát gyúrni is nekiállt. Nem akartuk, hogy fárassza magát. Sose jött be. Mire kiértünk hozzá, már kész volt mindennel. Megint a kérdés, honnan tudta? A válasza: Mondtátok. Nem mondtuk. :)

Sokat jut eszembe Mama az utóbbi napokban. Hallom a hangját, látom ezernyi pókhálóránctól barázdált kedves arcát, érzem a tenyeremben a kezét, ami mérhetetlen munka ellenére is mindig puha maradt. 
Szerintem ő most az egyik őrangyalom. :) ♡