köszöntés
Kecske tanár úr
Általános iskola ötödik osztály. A bések osztályfőnöke volt az énektanárunk és az énekkarvezetőnk is. Egy 45 körüli férfi, sötét haj, fakóbarna beesett arc, élénk barna szemek, körülötte sötét sávval, hófehér fogak és egy jelentős előreugró áll. Természetesen megkapta a Kecske gúnynevet. A nagyok mesélték, hogy egy időben még szakállt is növesztett, miért is ne kecskeszakállt, ami iránymutatóan meredt előre, méginkább kihangsúlyozva gazdájának azt az adottságát, amit elrejteni lett volna hivatott. Elég hamar megvált tőle.
Amúgy egy nagyon szelíd, jólelkű ember volt. Én kifejezetten szerettem.
Az énekóráink úgy teltek, hogy ő leadta az anyagot, lelkesen, érdekesen, zenehallgatással, és kicsit sem zavarta, hogy a fél osztály tojik figyelni rá. Soha nem csattant fel, senkit nem utasított rendre, ő csak nyugodtan és szakmai alapossággal tette a dolgát. De ugyanilyen nyugodtan írta be az egyest is, ha valaki semmit nem tudott feleletkor.
Hatodikban új lány jött az osztályába, Ivett.
Abban az időben még divat volt a családlátogatás. Az osztályfőnök bejelenti érkezési szándékát pár nappal korábban. Otthon kitör a nagytakarítási láz, előkerül a vitrinből a féltett kávéskészlet, aprósüti, pogácsa, mintás szalvéta, szép ruha, mindenki szocializáltan viselkedik.... jöhet az ofő.
Ivettéknél is eljött ez a nap, még az év elején, rögtön elsőként.
Tanár Úr megérkezik, bekísérik, leültetik, és Ivett anyukája fölteszi az ilyenkor szokásos ártatlan kérdést, amivel normál esetben nem lehet bakot lőni, de ezzel most sikerült világbajnok trófeára szert tennie, tehát a kérdés:
- Kecske Úr, kér egy kávét?
Tanár Úr kért egy kávét, majd felállt, mondta, hogy van neki tisztes neve is, és udvariasan bemutatkozott.
Ott egy végtelen pillanatra megállt az idő, majd anyuka kávéra hivatkozva kirohanta a szobából... majd berohant Ivetthez, és halkan leüvöltötte a fejét... hogy hozhatta őket ilyen kínos helyzetbe. Ivett csak értetlenül nézett rá, egy szót sem szólt. Amikor az anyja megunta a hallgatást, megkérte a lányát, hogy akkor legalább árulja már el a rendes nevét is, mert amikor bemutatkozott, annyira kínban volt, hogy nem tudott odafigyelni rá, hogy mit is mond a tanár.
Ivett csak annyit kérdezett:
-Miért? Nem Kecskének hívják?
Szegény, tényleg azt hitte, hogy a Kecske a tanár vezetékneve. Ezért mondta otthon mindig, hogy Kecske tanár bácsi így, meg Kecske tanár bácsi úgy... nem véletlenül lepődött meg ő is.
Másnap, amikor elmesélte ezt a suliban, azt mondta, hogy bár életfogytig tartó büntetést kapott, de megérte. Reggel már a szülei is tudtak nevetni a helyzeten.
Tanár Úr pedig pár napig kicsit távolságtartóbb volt, de nemsokkal később már ő is mesélte a sztorit.
