Utáltam az egereket és a patkányokat. Nálam kevésbé senki nem irtózott tőlük. Amióta az eszem tudom, ez így volt. 
Születésem után pár évig falun laktunk, ott pedig nem örvendenek nekik. Csak a kárt csinálják. Szerintem én akkor szocializálódtam így.

A lányunk éveken át emlegette fel, hogy szeretne patkányt tartani. Én minden alkalommal nemleges válasszal zártam rövidre a témát. Eni meg olyankor nem feszegette tovább a kérdést... egy darabig.
Ki tudja mi történt, biztos a tucatnyi műtétek valamelyikében kiműtötték belőlem a patkányellenállást is, mert pont két éve két patkánylánnyal bővült a családunk, Fehérkével és Picurral. Egyetlen feltételem volt csak. Ők a lányunk szobájából ki nem, én pedig a gyerekszobába be nem! Jól elvoltunk.

Eleinte egy-egy pillantást mertem csak vetni rájuk az ajtóból.
Nagyon bírom a lányunkat! Végtelenül hálás vagyok érte, hogy minket választott a leszületésénél.
Enikő igen rövid idő alatt elérte nálam azt, hogy kezdtek érdekelni a pattik, egyre többet néztem rájuk, majd azt vettem észre, hogy ott ragadok a ketrec melletti kisszéken, és csak figyelem őket... ámulok, hogy milyen aranyosak, viccesek, okosak és szórakoztatóak. Igazán belopták magukat a szívembe.
Mindezért Eni csak annyit tett, hogy megkérdezte, nincs-e kedvem adni nekik egy kis almát, sajtot, kekszet, joghurtot... varrnék-e nekik függőágyat, matracot... van-e kedvem keresni nekik valami kuckónak való kerámiát a pincében... Észrevétlenül szerettette meg velem őket, semmit rám nem erőltetve.
Egyszer-egyszer már meg is simogattam mindkettőt, ami nálam igazán nagy szó, mert a két alkalommal, amikor egeret találtunk a lakásban, én megoldásként csakis a házeladást találtam elfogadhatónak.

Úgy fél éve kezdődtek a gondok. Fehérkénél daganatot találtak, meg kellett műteni. Szerencsére szépen felgyógyult. De karácsony előtt mindkettő megbetegedett, Picurnál daganat, Fehérkénék tályog. Újabb két műtét. Picur jól viselte, Fehérkét viszont újra kellett éleszteni, és lassan haladt a gyógyulása is. A múlthéten rosszabbodott az állapota. A doktornő mondta, hogy ennie kell, mert annyira gyenge, hogy egy vérvételt sem élne túl. Kényeztesse őt minden olyannal Enikő, amit különben nem nagyon kaphatnak a pattik, mert nagyon hizlalóak számukra.

Aki ismeri a patkányokat, az tudja, aki nem, annak elmondom, hogy a patkány a kajájából NEM AD! Ha ennivalóról van szó, akkor ott nincs barátság. A mi két pattink imádja egymást, sülve-főve együtt vannak, fejtől-lábtól alszanak, de a finomfalatokért olyan pofozkodást rendeznek, hogy komolyan aggódom értük. Fehérkének legyengült állapota miatt esélye sem lett volna kajához jutnia, ezért kénytelen volt Eni külön ketrecbe tenni őket.
Azért összetolta a két ketrecet, hogy érezzék egymás közelségét. De így is nehezen viselték. Ott kuksoltak egymástól elválasztva, és nyugtalanok voltak. Amikor megpróbálták szétrágni a ketreceket, Enikő mégis összeköltöztette őket. Volt nagy boldogság!

Hétvégén Fehérke már alig hagyta el a Gömböt. Amikor vittem be kekszet nekik, nem is jött érte. Picur persze rögtön rohant. Kikapta a kezemből, és olyat tett, ami teljesen váratlanul ért és igazán meghatott. Nem szaladt el vele, hogy azonnal befalja, és utána megnézze, van-e még Fehérkénél, hogy megszerezze tőle azt is, hanem odament a Gömbhöz, és átadta a testvérkéjének a nasit. Utána jött csak a sajátjáért. 
Viszont Fehérke így sem boldogult az evéssel. Amint a két mellső mancsába vette az ennivalót, azonnal dőlt a jobb oldalára. Szegényke annyira próbálkozott. Ekkor Picur odament mellé, és lefeküdve a jobb oldalára, megtámasztotta, hogy tudjon enni...

Hétfő reggel találta meg Enikő Fehérkét a Gömb előtt. Már nem élt. Egy fehér albínó dumbo pattilánnyal több futkos mostantól a patkánymenyországban.

Sose gondoltam volna, hogy megsiratok egy patkányt. Már régóta nem tudom őket nem szeretni...