Szerettem kisdobosnak és úttörőnek lenni. Gyerekfejjel nekem nem számított, hogy van-e ideológiai alapja. Közösségépítő hatása volt, és jó bulik voltak a hozzájuk kapcsolódó programok, események.

A sulink úttörőcsapata Váci Mihályról kapta a nevét. Amúgy is a kedvenc költőm. Senki nem tudja olyan képletesen ábrázolni szülőföldem, a Nyírség hangulatát, mint ő. Tisztaság, egyszerűség árad a verseiből. Megfog a hangulata, a nyelvezete a verseinek.

Az iskolai ünnepségek szintén szép emlékeim. Különösen emelte a hangulatukat, hogy a tanári karnak kirakott nagy asztal mellett mindig ült egy idős néni. Nagyon tip-top, már szinte arisztokratikus, mégis egyszerűen kedves jelenség volt. Ő volt Váci Mihály édesanyja. 
Az iskola nemcsak ezekkel a meghívásokkal tisztelgett az elhunyt költő és édesanyja felé, hanem rendszeresen látogattuk is őt. Gyakorlati órák keretében mentünk hozzá összeseperni a faleveleket, segítettünk neki tavasszal és ősszel a kertimunkákban, a ház körül, vagy épp havat lapátolni. Ő pedig minden alkalommal limonádét készített nekünk. Nagyon kedves néni volt.
Én pedig nagyon büszke, hogy ismerhettem őt, és úgy éreztem, hogy általa a költőt is.