köszöntés
Női logika
Vasárnap délután elment az áram. Először azt hittem, hogy a biztosítékot vágta le valami, de nem, mind a helyén. Hívom a zembert... késő van... sötét (nekem mondja?!?), majd holnap.
Romantikus gyertyafényes hideg vacsorám volt, mert a villanytűzhely is pihent. Illatos, habos fürdőt vettem a mécsesekkel körberakott kádban. Még volt annyi szufla a telefonomban, hogy jeleztem a család felé, hogy pillanatokon belül megszűnik a kapcsolatom a külvilággal, mert mindenem egyszerre merült le. Szerencsére a szobában gázfűtés van, legalább nem fáztam.
Délelőtt jött a zember. Hümmögés, fejvakarás... nagy a baj... se bejövő se kimenő áram... korrodálás... régi vezetékek... itt mindent ki kéne cserélni....
Mondtam, hogy nekem elég, ha most csak csinál áramot. Na jó... megpróbálja.
Szétszedett, csiszolt, fúrt, reszelt, csavarozott, szerelt, szigetelt....és lőn világosság.
Mindeközben én álltam egy széken, és a telefonja lámpafunkciójával világítottam neki, hogy lásson is valamit közben a nappal is tök sötét négy méter magas előszobában.
Nélkülem nem ment volna, ha nem segítek, nem tudott volna dolgozni, vagyis kulcsfontosságú volt a szerepem. Ha nem vagyok itt, nem lát semmit, tehát nem tud szerelni. Alapból kellettem a probléma megoldásához, a segítségem nélkülözhetetlen volt... gyakorlatilag hozzájárultam a munka eredményességéhez, sőt nélkülem nem lett volna áram, ami velem lett.... ergo: tudok villanyt szerelni.
Kedd délelőtt elment az áram. Délután szereltünk. Már profi szinten világítottam. Van tehetségem hozzá. A következő után már majd vállahatok is villanyszerelési munkát sok gyakorlattal. Villanyszerelő leszek.
Csak tudnám, hogy az a sok színes madzag minek kell a kapcsolódobozba, csak foglalják a helyet....majd én rendet teszek...
