Amikor azt írom, hogy Kolumbia békés ország, akkor a hétköznapi emberek átlagéletéről beszélek. Nagyon erős hadserege van, sorkötelezettséggel, és komolyan veszik a hazafiságot, valamint számos gerillacsapat gondoskodik a folyamatos feszültségről. A kábítószer-kereskedelem is nyilvánvalóan jelen van, ami szintén konfliktus forrása. De nem a hétköznapi életben. Van pár szabály, amit illik betartani a saját védelmedben, és akkor biztonságban vagy. Még annyit, hogy bármit, amit leírok, csak a saját tapasztalataimra, benyomásaimra építem, nem lehet megdönthetetlen tényként kezelni. Másoknak más elményei lehetnek.
Először is vigyázz az értékeidre! Ha a pénztárcád vagy a telefonod a hátsó zsebedben tartod, akkor ne csodálkozz rajta, ha rövid úton megszabadítanak tőle. Van egy jelentős réteg, aki ebből él. Itt azt mondják, hogy aki hülye, az fizessen érte. Viszont általánosan nincs rablás. Tehát attól nem kell tartanod, hogy valaki neked szegez egy kést, és a klasszikus idézetet is, hogy " pénzt, vagy életet". Ez a tengerpartok gettó részeire nem érvényes.
Másodszor ne hivalkodj a javaiddal! Ne lobogtass egy köteg pénzt, ne hordj "én bármit megvehetek" pólót magadon, és a Koh-i-Noort sem biztos, hogy itt kell viselned. Amikor szembe jön veled egy toprongyosan öltözött alak (amúgy inkább jólöltözöttek), nem tudhatod, hogy egy koldus, vagy egy dúsgazdag ember-e az. Itt nem kérkednek a javaikkal, de nem is irigyek egymáséira. A visszafogottság elég régóta bevett szokás, mert a váltságdíjért való emberrablás még ma is előfordul, bár lényegesen ritkább, mint korábban. 
Nem feltétlenül jó ötlet állandóan kattintgatnod a fényképezőt, mert nem mindenki díjazza, ha fotózzák, mégha véletlenül is. Így is könnyen meg lehet szabadulni a géptől.
Ja, és ha biztonságban akarsz lenni, ne menj politikusnak! Különösen választások idején jelentősen megugrik ennek a rétegnek a halálozási aránya.
Az ügyintézés itt jóval egyszerűbb, mint nálunk. Viszont mindenhez ujjlenyomatot kell adnod. Hivatalos papírokhoz, pénzváltáshoz, ha olyan terméket vásárolsz, ami kellhet mondjuk a kábítószer gyártáshoz, például az alkohol, akkor ahhoz is. Itt nagyon népszerű foglalkozás jegyzőnek lenni, ugyanis minden hivatalos papírt hitelesíttetned kell. Természetesen ujjlenyomattal.
Nagyon sok az utcai árus. Virág, csoki, fűszernövények, ékszerek, ruhák, de leginkább mozgó gyümölcsléárusok. Kétszáz forintnak megfelelő összegért fél liter frissen préselt narancs-, vagy mandarinléhez juthatsz, vagy nagyon gyakoriak a gyümölcssalátákat áruló standok is.
Bogotában érdekesnek találtam a lakótelepeket, lakóközösségeket. Tudom, hogy nálunk is van már rá példa, de itt általános, hogy a jobb környékeken nem jutsz be egy ilyen helyre engedély nélkül. Nagyon komoly portaszolgálat létezik, és még az is kevés, hogy telefonon egyeztetnek azzal akihez mész, hogy tényleg vár-e, de a céduládat (itt így hívják a személyazonosító okiratot) is le kell adnod. Nagyon tiszta, rendezett képet mutatnak ezek a lakótelepek, játszóterekkel, pihenőkkel, parkosítással. 
Gyakoriak a vízszünetek. Ezért bármerre jársz, minden házhoz tartozik egy tartalék víztartály, ami engem a szüretelőkádakra emlékeztet. Így zökkenőmentes a vízellátás.
A szemétszállítás nem igazán megoldott kérdés. Persze gondolom a városokban igen, de vidéken nem szervezett. Az utak széle sajnos tele van hulladékokkal. Lehet rendelni teherautót szemételszállításhoz, és próbálják is felszámolni a szemétkupacokat, de egyelőre reménytelen küzdelemnek tűnik.
A nők bárhol szoptathatnak, akár letakarás nélkül is. Ez itt a világ legtermészetesebb dolga, fel sem figyelnek rá az emberek.
Két évszakot különítenek el, nyár és tél. A tél annyiban különbözik a nyártól, amúgy itt már tél van, hogy pár fokkal hűvösebb a levegő, és gyakrabban esik. Nyáron szinte csak éjszaka, télen nappal is. Egész évben úgy négy óra körül világosodik, és minden nap este hatkor már sötét van. Ez nagyon meg tud zavarni. Nálam a jó idő késői sötétedést kíván.
A nők általában nagyon szépek, olyan bögyös-faros menyecskék. A soványság nem divat, de inkább mondanám formásnak, messze sem kövérek. A férfiak meglepően alacsonyak, és amilyen szépek a nők, annyira nem azok a hímek. Őszintén mondom, egyetlen jóképű kolumbiai pasit sem láttam még. Lehet, hogy jobban kéne figyelnem. ;)
Az állatokat nagyon szeretik, de ez egészséges kapcsolat, minden túlkapás nélkül. A kávézókban természetes, hogy a kutyák ott fekszenek a gazdáik lába mellett, mindenhol gazdátlannak tűnő ebek, de mégsem tűnnek kivert kutyáknak. Rám most két kutya vigyáz, Denisz és Hermész. Első pillanattól kezdve élvezem kitüntető figyelmüket. Valahol érzik, hogy még nem vagyok topon, szükségem van védelemre, és önként vállalták nálam a testőrszerepet. Nagyon szeretnivalóak! Amikor hazaérünk, először mindig leellenőrzik, hogy minden rendben van-e nálam, és csak utána ugranak a gazdájuk nyakába. Egy időben felvették azt a szokást, hogy betódultak mellettem a lakrészembe, megnéztek minden zugot, hogy nem vagyok-e valami által fenyegetve, és csak azután lehetett őket kitessékelni. Az egyik az ajtóm, a másik az ablakom alatt alszik. Bezzeg, mikor egyik éjjel két egeret hajkurásztam a szobámban, bambán nézte mindkettő, ahogy a lábaik közt futkostak, pedig akkor voltam igazán életveszélyben, akkor kellett volna megmenteniük! Én, meg az egerek....jaj!...és a push-up bugyi is még mindig jaj!
Van itt egy légyfajta, amelyik a kutyák bőre alá petézik le, ott bábozódik be, és kisujjnyi lárvákat növeszt. Amikor kikel, távozik, de akkora krátert hagy maga után, amibe egy másik fajta légy ha lerakja a petéit, elfekélyesedik a seb, és elpusztulhat benne az állat. Ezért a lárvákat időben el kell távolítani. Korán nem lehet, mert kell egy bizonyos érettség, hogy megfogható legyen, meg kell várni, amíg a bőr felső rétegét már eléri. Olyankor fel kell nyitni a bőrt, és csipesszel eltávolítani a lárvát. Ez egy kisebbfajta műtét. Ezt mindenki maga csinálja meg otthon az állataival. Szegény Hermészből ma hat ilyen gusztustalanságot műtött ki a gazdája.
Amivel eleinte az őrületbe tudtak kergetni, az a nyugalmuk. Nálunk a haladjunk már, csináljuk virtus dívik, itt az "ej ráérünk arra még" hozzáállás. Nem lusták, hanem ráérnek. Ráérnek beszélgetni egy kávé mellett, fontosabbak nekik az emberi kapcsolatok, mint az időhöz kötöttség.
Amikor megérkeztem, csak kapkodtam a fejem, ámultam ezen a szokatlan világon, szívtam magamba az ismereteket, élveztem a színességét, a hangulatát. Minden új és szokatlan volt. Már nem érzem magam itt idegennek. Olyan, mintha visszamentem volna a gyerekkorom egyszerű, természetes világába, ahol még nem érintett meg az élet zaklatott rohanása, az ezzel járó stressz, ami az itteni szokásokat látva elkerülhető volna.
(folyt. köv.)