Az orvosi műhibáktól a megoldásig vezető utam

Szájzár

on . Beküldve: Az orvosi műhibáktól a megoldásig vezető utam

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

Szájzáram van, és biztosan lesznek páran, akiknek remek ötleteik születnek majd arra, hogy mitől, de azért elmondanám az én verziómat is.

A fahéj a kedvenc fűszerem. Kaptam a húgomtól fahéjas rágót, és bár én nagyon ritkán rágózom, de ennek nem tudtam ellenállni. Tegnap bekaptam egyet, és elvoltam vele egy-két órát. Éreztem, hogy kezd izomláza lenni az állkapcsomnak, de gondoltam ráfér egy kis edzés. Ő nem így gondolta, mert ma reggelre nem tudtam kinyitni a számat.
Pici rés volt, először föl sem tűnt, azt hittem, hogy csak fáj, mert a reggeli fahéjas lattémat is gond nélkül megittam, de a fogmosásnál elakadtam. Ez a tevékenység csak áldozatok árán valósulhatott volna meg, és mivel semmi garancia nem volt rá, hogy ezt az áldozatot a fogkefe fogja meghozni, ma felejtős lett a fogsika.

Majd szerettem volna enni. Azt sejtettem, hogy ma nem kéne marhahússal próbálkoznom, ezért a legjobb választásnak egy kinder maxi king tűnt. Édes, bűnös, lágy csábítás, de a "súlyos" állapotomra tekintettel engedélyeztem magamnak egy kis csábulást. Csak a mogyoródarabkákkal nem számoltam. Nem tudtam összerágni őket, van, ahol össze se ér a fogam. Úgy köpködtem ki, mint dédanyám a dinnyemagokat, de nem sikerült mindet levadászni, kicsit korlátozott most a mozgásterem a számban. Szerintem pár napig bármit eszek is, minden fog tartalmazni nyomokban mogyorót.

Ezek után már biztosra mentem, jöhet a túró rudi. Picit hagytam is, hogy fölpuhuljon a csokija, azt már biztosan meg fogom tudni enni. Tudtam volna... ha be fért volna a számba. Kénytelen voltam kicsit összelapítani, de meglehetősen gusztustalan élmény egy olvadtcsokis túró rudit lapogatni.

Úgy döntöttem, hogy mostantól banánturmix diétán vagyok. Nem érdekel a kalóriatartalma, még karamellöntetet is tettem bele. Meg persze fahéjat. Finom, és nem kell rágni. Meg az a sok kalcium, kálium és magnézium... szóval egészséges is!!!

Már csak egyet nem értek. Hogy a fenébe csináltam azt, hogy csak az egyik oldalt fáj. A bal részen semmi bajom, persze nem mozog a másik oldal miatt, de amúgy semmi baja. 
Lehet, hogy gyúrok bal állkapocsra, csak nem tudok róla...?

 
 
493 embert ért el.
 
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Hozzászólás

Bók

on . Beküldve: Az orvosi műhibáktól a megoldásig vezető utam

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

Kedves bókot kaptam. 
...veled jó beszélgetni, mert sokan csak a maguk mondandójára figyelnek, hosszan és jól körülírva mondják a semmit, de amit te mondasz, az szóra sem érdemes... ???... az suttogva az igazi, úgy szól csak igazán. ???

 
 
356 embert ért el.
 
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Hozzászólás

Kórházi emlék...

on . Beküldve: Az orvosi műhibáktól a megoldásig vezető utam

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
Kriszta szösszenetei frissítette az állapotát.

Akkor már elég sok időt töltöttem kórházban. A nővérek, ha csak tehették, senkit nem tettek be hozzám, de teltház esetén persze mindhárom ágy foglalt volt. Ilyen nap volt az is.

Kora reggel kinyílt az ajtó, és egy fiatal lány érkezett az anyukájával. Ahogy beléptek, szinte megfagyott a levegő, esküszöm, még a nap is elbújt. Nyomasztó, rossz érzés kerített hatalmába, olyan vihar előtti nyugtalan vibrálás. 
Nem vagyok egy klasszikus értelemben vett vallásos személy, az én hitem nem fér bele intézményesített keretekbe. Viszont tudom, érzem és tapasztalom, hogy vannak segítőink, és csak kérnünk kell... Akkor én csak annyit kértem, hogy tegyenek valamit, mert nem lesz ez így jó. Férfiasan bevallom, hogy igen csak önző érdekek vezéreltek. Úgy elszívta a maradék energiámat a helyzet, hogy ekkora luxust nem engedhettem meg magamnak.

A kislány altatás nélküli mandulaműtétre jött. Betolták a műtőbe, majd öt perc múlva hozták is vissza, mert úgy döntöttek, hogy mégis altatással csinálják. Hazaküldték egy héttel későbbi előjegyzéssel. Amilyen nyűgösen jött, úgy is távozott. Még a szobatársam is megjegyezte amikor elmentek, hogy szinte megkönnyebbült, hogy már nincsenek itt.

Egy hét múlva meg is jelentek. Sütött a nap, a lány mosolygott, semmi fagyos hangulat. Amíg műtötték, mesélt róla az anyukája. Őt amúgy is nagyon bírtam, mert miután rákérdezett a koromra, én megmondtam, közölte, hogy csak 25-nek nézett. Ekkorát még senki nem tévedett. Ugyan kicsit hunyorogva fókuszált, de mivel ritkán vonjuk kétségbe azok látási képességét, akik dicsérnek minket, azonnal a szívembe zártam.
De vissza Szandrához. 21 éves volt akkor, de már 15 műteten volt túl. Egy ritka genetikai betegség miatt ciszták nőnek az állkapocs csontjára. Már nem csodálkoztam azon a fájdalmon, ami áradt belőle.
A műtét jól sikerült, könnyen ébredt, másnap haza is engedték.
Idulás előtt intett egyet felénk, beszélnie nem volt szabad. Az ajtóban megtorpant, tett egy tétova kézmozdulatot, majd sietős léptekkel visszajött hozzám, és megölelt.

Én csak álltam, és én is átöleltem. Meglepett ez a gesztus, ami tele volt szeretettel, tisztasággal, nyugalommal. Meglepett, de jólesett... pedig a két nap alatt egyetlen szót sem váltottunk...

 
 
172 embert ért el.
 
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Hozzászólás

Influenza elviselhetőbben...

on . Beküldve: Az orvosi műhibáktól a megoldásig vezető utam

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

Belém esett az influenza, hogy a fene esne belé. Negyedik napja vagyok dögrováson, és már elértem a nyűgösség legmagasabb fokát.

Amikor tegnap belenéztem a tükörbe, megijedtem magamtól... mint aki még lakott is a családfáján. A fejem bedagadva, a szemeim alig látszanak ki, az orrom egy nagy piros lufi, a szám úgy néz ki, mint akinek egy elcseszett ajakfeltöltése volt, és állandóan folyik a könnyem az orrfacsaró náthától. 
Küldtem is a húgomnak azonnal egy képet. Írtam, hogy ha megszületnek az ikrek, engedélyezem, hogy ezzel ijesztgessék majd őket. Például: "Ha nem eszitek meg a spenótot, így fogtok kinézni, mint Nani!" Az sem kizárt, hogy a végén még spenót-elvonókúrára kell majd küldeni a gyerekeket, annyira rákapnak a szerre. 
A húgom mindenesetre reméli, hogy a gyerekek most nem látták azt, amit ő. Még visszamaradnak a fejlődésben.

Kicsit később rám írt egy ismerős a chat-en, hogy jobban vagyok-e. Neki is elküldtem a fotót, ami magáért beszélt. De kiderült, hogy még attól is szarabbul nézhetek ki, mint gondoltam, mert jó fészes szokás szerint megjegyezte, hogy jól nézek ki. Ha kétségünk van egy fotóról, hogy jól sikerült-e, vagy inkább csak a bűnügyi nyilvántartásban használjuk, tegyük ki a face-re. Ha sok dicsérő komment jön hozzá, onnantól biztosak lehetünk benne, hogy szar a kép.
Majd szegény feltett egy kérdést, amire csak egy óra múlva válaszoltam. Nem volt annyira nehéz, csak szó szerint aludtam rá egyet. Néha egyik pillanatról a másikra megszűnik körülöttem a világ. Valójában nem alszom, ez inkább olyan lenni vagy nem lenni állapot.

Most teljességgel tudok azonosulni egy tűzokádó sárkánnyal. Ég a teljes légcsövem. Kár, hogy nem dohányzom. Mennyit tudnék spórolni most a gyufán. Elég lenne csak rálehelnem a cigire...

Na, ennyi bevezető után írok is végre valamit. Az egyik a bosszankodásom oka. 
Itt vagyunk ebben a járványos időszakban, ami még egy jó energiaszintű egészséges szervezetet is megvisel, ha elkapja. Ehhez képest az emberek jelentős hányada minimálisan sem képes tenni azért, hogy ne adja tovább a fertőzést. Döbbenten tapasztalom, hogy buszon, metrón, villamoson, utcán a szájuk elé sem képesek tenni a kezüket, nemhogy zsebkendőt, vagy urambocsá' maszkot, ha köhögnek vagy tüsszentenek. Őket már nem érdekli, ők már megkapták, akkor szenvedjen a másik is. 
Tegnap be kellett mennem vizsgálatra a kórházba. A nővérpultnál vártam a soromra, amikor úgy éreztem, hogy szinte rám tapad valaki. Nézek hátra, és tényleg. Megfordultam, hogy udvariasan megkérjem rá, ne bújjon már belém, eszembe sincs most még szülni is, van elég bajom. De megszólalni sem volt időm, mert megelőzött, lazán a képembe köhögött finom kis nyálpermettel beterítve az egész arcom. 
Életemben először szerettem volna valakit leütni. De nem tettem. Szinte sajnáltam, hogy tegnap még nem köhögtem, mert adhattam volna egy visszavágót. Viszont most kiderül, hogy tudok-e szemmel verni. Mindenesetre arra elég volt a tekintetem ereje, hogy két lépést hátrébb lépjen. Szeretném megjegyezni, hogy az öltözéke és a névjegy címkéje alapján ő egy egészségügyi dolgozó volt! Már nincsenek elvárásaim, lemondtam róluk.

A másik, ami eszembe jutott, egy régi történet. Kaptam most kölcsön egy infralámpát, és erről ugrott be az az emlék, hogy nekünk volt kvarclámpánk. A kisebbik húgom csípőficam gyanúval született, őt kellett kezelni vele. 
Akkor voltam középiskolás, és egy felsőbb évfolyamos sráccal jártam, aki napimádó volt. A telet nagyon nehezen viselte, már az első tavaszi napsugarakban fürdőzött. Nyár végére mindig fekete lett. Akkor nem nagyon voltak még szolik, és amikor megtudta, hogy nekünk van kvarclámpánk, és már nem használjuk, kölcsönkérte arcbarnításra. Mi mondtuk, hogy nem igazán erre való, de megígérte, hogy óvatos lesz. Délután átvittem hozzájuk. 
Kedveltem a szüleit, és ők is engem. Az anyukája már az első alkalommal büszkén mutatta meg a teljes ruhatárát, és meg kell hogy mondjam, minden várakozásom ellenére élveztem a programot. Tényleg jó cuccai voltak. A szoba mennyezete alatt ötszörösen körbefutó virág látványa már nem hozott annyira lázba, de a hatszáz matchboxszal, amit meg már a gyerekeiNKnek rakott el, meg egyenesen a frászt hozta rám.

Hétvégén nem tudtunk találkozni a sráccal, megbeszéltük, hogy hétfőn reggel suli előtt jön értem. Amíg vártam rá a ház előtt, majdnem összefutottam életem első igazi néger pasijával, de kiderült róla, hogy csak a barátom. 
Az óvatos lesz ígéret nála kimerült abban, hogy felvette a lámpához adott védőszemüveget, aminek hála a szemhéja fehéren világított a feketére égetett arcon, mert különben ész nélkül lámpázott. Én meg megállíthatatlanul röhögtem. Ő meg még bánatosan hozzátette:
- Ááá, hagyd! Van ettől rosszabb is!
- Mi lehet még ettől is rosszabb?
- Anyám 22 évig nevelt futóvirágján már nincs egyetlen levél sem.
Na, ott lett végem. De nem csak én, az egész suli tanárikarostól fulladozott a nevetéstől a nap folyamán. Emlékszem, még verset is írtak róla.
Szóval nagy poén volt, csak az anyukáját sajnáltam kicsit. Tényleg megsiratta a virágot. Nem tudom miben reménykedett, de még hónapokig néztük a falon ötszörösen körbefutó csupasz indát. Talán Tarzanra vártunk....

 
 
265 embert ért el.
 
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Hozzászólás

Kórházi emlék

on . Beküldve: Az orvosi műhibáktól a megoldásig vezető utam

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
Kriszta szösszenetei frissítette az állapotát.

Egyik alkalommal közelített felém egy nővér valami gyanús tárggyal. Addigra annyi mindennel megszenvesztettek már, hogy a sztetoszkóptól is féltem.
- Hohó! Mi az? Mit akarsz vele?
- Ez csak egy hipermodern lázmérő. Csak a homlokodhoz érintem, és mindent megmond. Figyeld!
Érint... pitty... majd a nővér mosolya lefagy:
- 99,7 ??? Ez meg mi a fene?

Nekem két tippem volt. Vagy piszkosul tüzes menyecske vagyok, vagy pedig fogom a Sláger rádiót.

 
 
367 embert ért el.
 
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Hozzászólás
Hozzászólások
Barbara Hancsovszky Az, hogy a lázmérő nem jó meg ki van zárva   
1
Kezelés
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
VálaszÜzenet1 éve

Timiről

on . Beküldve: Az orvosi műhibáktól a megoldásig vezető utam

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
riszta szösszenetei frissítette az állapotát.

Tegnap, a Timiről szóló írásomban már említettem valamit, amit most szeretnék elmesélni. Vajon vannak-e véletlenek...?

Kórházban voltam, műtétre vártam, és két csodás lény volt a szobatársam, Timi és az anyukája, akit még mindig nevezzünk Mariannak.

Az estéink jól teltek, Mariann mindig felolvasott a Harry Potterből, mert még egészségesen Timi is olvasta, így voltak emlékei róla, bár ha minden este ugyanazt olvasta volna föl az anyja, azt már nem vette volna észre. Ezek a felolvasások nagyon élvezetesek voltak. Egyrészt Mariann teljes beleéléssel adta elő, másrészt mindhárman folyamatosan alakítgattunk a történeten, kinek mi jutott eszébe. A mi szobánk volt a kórház legvidámabb szobája.

Viszont nyugtalanul feküdtem le aludni, rossz érzéseim voltak a műtéttel kapcsolatban, ami reggel várt rám. Arra ébredtem, hogy álmodok. Nem volt valós, mégis tisztán érzékeltem a szobát körülöttem, picit fáztam is, és a kórházi zajokat is hallottam. A szobában voltam, de mégis más volt. 
Apai nagyapámat láttam magam előtt, aki akkor már legalább 25 éve halott volt, és Mama is mellette állt, aki akkor a keresztszüleimmel élt. Mindketten fiatalok voltak, úgy harminc évesek, pedig abban az életkorukban még apu is épp hogy megszületett, nem láthattam őket soha ilyen fiatalon. Fehér ruha volt rajtuk, és ködszerű fehér oszlopok vették őket körül. Nagyapa beszélt, ami furcsa volt, mert ő nagyon hallgatag ember volt. Mondta, hogy nyugodjak meg, minden rendben lesz, nem lesz semmi baj. Gondoltam, hogy a műtétre gondol, mondtam, hogy rendben, köszönöm. Akartam valamit kérdezni, de Nagyapa csak mondogatta tovább: figyeljek rá, ne aggódjak, tényleg minden rendben lesz, ne féljek, nem lesz gond...
Annyit mondogatta, hogy már azért kezdtem nyugtalan lenni. Mondott még valamit, ami szintén fontos volt, de arra már akkor sem emlékeztem.
Mama csak a végén szólalt meg, addig teljesen csendben volt. Mondta, hogy ne féljek, de ő már meghalt, és csak azért van még itt, hogy ne aggódjak miatta, jól van, minden rendben lesz...

Ekkor tényleg felébredtem. Éjfél már elmúlt. Sötét volt a szobában, a szívem veszettül kalapált, és rám tört a pánik. Egy órát mászkáltam fel-alá, mire lecsendesedett. Vissza is aludtam, és reggel ébredtem. Alig vártam, hogy hét óra legyen, hívtam a férjem, mit tud Mamától. Semmi híre nem volt. Nyolckor rácsörgettem a keresztszüleimre, mondták, hogy Mama jól van, már reggelizett is. Alig, hogy letettem a telefont, jöttek értem, toltak a műtőbe. 
Amikor elköszöntem Mariannéktól, Timi kacsintott egyet rám és mondta, hogy ne aggódjak, minden rendben lesz... pont mint Nagyapa.

A műtét jól sikerült, bár én nyugtalan maradtam. Este jött az értesítés, hogy Mama lefeküdt aludni, és amikor később ránéztek, már nem lélegzett. 95 éves korában apai nagymamám örökre megpihent.
Én nem látok mindmáig összefüggést közte, de azért szeretném megemlíteni, hogy ezen a napon volt anyukám születésnapja is.

Hazaengedtek a kórházból. Én még mindig feszült voltam. Másnap délután elzáródott a légutam. A férjem nem volt otthon, Pesten volt értekezleten. Négykézláb hívtam telefonon, mert úgy még tudtam izomból levegőt venni. Perceken belül visszahívott, beszélt az orvosommal, megszervezte ki vigyen fel Pestre, mert Egerben nem tudnak légréstágítást végezni, azonnal kanült kaptam volna. Én akkor azt mondtam, hogy inkább a halál.
A szomszédunk száguldott velem Pestre. Soha nem volt még ilyen hosszú az út. Egy előrehajolt pozícióban tudtam csak nagyon kis levegőhöz jutni, végig attól féltem, hogy elájulok. A kórház bejáratán még túljutottam, de a portáról már úgy vittek fel az osztályra. Mivel az orvosom reggelnél hamarabb nem műthetett, mert ügyeletes volt előtte, és nem voltam egy könnyű orvosi eset, az a döntés született, hogy megpróbáljuk megvárni a reggelt. Kaptam oxigént, folyamatos felügyelet alatt tartottak, és reggel kivarrták a jobb oldali hangszalagokat.
Utólag kiderült, hogy a kiengedett oldal csak időszakosan működik, félévente pár napot. Olyankor nagyon kapar a torkom, és olyan, mintha csiklandoznák. A vizsgálatkor ezt látták, ezért döntöttek a kiengedése mellett. Pár napig jó volt.

Ha visszagondolok, addigi életem talán legnehezebb napja volt. Nem tudom honnan volt bátorságom kockáztatni. Akkor nem jutottak eszembe Nagyapa szavai, attól még lehet, hogy tudat alatt azok adtak nekem erőt. Annyira féltem a fulladástól, hogy én máskor biztos, hogy egyenesen az egri kórházba mentem volna. Az van a legközelebb. Valakik biztos vigyáztak rám. Ha Egerben maradok, valószínűleg életem végéig légcsőkanüllel kellett volna élnem. Így is volt részem benne később, de már szerencsére csak emlék.
Abban is igaza volt Nagyapának, hogy ezek után pár év viszonylagos nyugalom következett.

Mindez csupán véletlen lenne? Talán igen.....

 
 
252 embert ért el.
 
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Hozzászólás
Hozzászólások
Csaba Mátray Vagy talán nem.
1
Kezelés
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
VálaszÜzenet1 éve

Timi

on . Beküldve: Az orvosi műhibáktól a megoldásig vezető utam

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

Az életben vannak olyan találkozások, amik akár a teljes szemléletünket megváltoztathatják. A kórház különösen alkalmas arra, hogy az embereknek ne csak a személyiségét ismerhessük meg, hanem a sorsukat is. Az ő szemükön keresztül nézve sok minden átértékelődhet bennünk.

Hét éve befeküdtem kórházba műtétre. Pár hónappal előtte már csináltak egy légréstágítást, kivarrták a bal oldali hangszalagot, hogy kapjak levegőt. Akkor visszaengedni akarták, mert elkezdett aktivi... (ezen a ponton a fb nem tölthető be)

Tovább...

 Akkor visszaengedni akarták, mert elkezdett aktivitást mutatni a fixált oldal, és az ilyenkor veszélyes lehet.

Dühös voltam magamra. Mindezt megelőzhettem volna. A kivarrás előtt állandóan ott motoszkált bennem, hogy megkérjem az orvosomat, hogy a jobb oldalt varrja ki. De nem mertem. Nem volt rá magyarázatom, hogy miért kérem ezt, csak egy megérzés volt, bár erős megérzés. Én meg gyáva voltam. 
 
  Egy háromágyas szobába kerültem, ahol már volt egy 18 éves lány, Timi és az anyukája, őt nevezzük Mariannak.
Timinek veleszületett légcsőszűkülete volt, amit nem vettek észre, csak 14 éves korában, amikor egyszer összeesett. Mire sikerült újraéleszteni, sajnos túl sok idő telt el....
Én akkor a kórházban azt láttam, hogy fekszik egy lány az ágyban, nem tud mozogni, alig tud fogni, begörbült, elsorvadt végtagjai vannak, és artikulátlan hangokat ad ki. 
Addigra én már nagyon rossz állapotban voltam. Akkor tetőzött nálam a pánik, sok félelmem volt, nem voltam lelkileg elég erős Timi látványához, és bár nagyon szégyelltem magam, de kérni akartam, hogy helyezzenek másik szobába. Empatikus embernek tartom magam, de akkor nem ment. Végül inkább sírtam egy sort, és nem szóltam senkinek.
 
  Először az tűnt fel, hogy milyen sokat nevetnek. Figyeltem őket. Ennyi emberi nyomorúság és nehézség mellett is képesek boldogok lenni. Próbálnak alkalmazkodni a jócskán megváltozott körülményekhez és megtalálni benne azt a kevéske jót, ami még maradt. Csodáltam őket, és méginkább szégyelltem magam.
 
  Timi néha pillantott csak rám, de olyankor mindig mosolygott. Egyik alkalommal rákacsintottam. Akkor megtört a jég. Onnantól a kacsintás lett a kettőnk titkos jele. Ezt soha nem felejtette el. A nevem minden alkalommal megkérdezte, mert a rövidtávú memóriáját gyakorlatilag teljesen elveszítette, és mellette olyan volt mint egy kisgyerek. Régi dolgokról viszont sokat mesélt, meg furcsa dolgokról is....
 
  Egyik este hajat akartak mosni, de a kerekesszék nem fért be a fürdőnk ajtaján. Mariann elment valami alkalmas eszközt találni, hogy be tudja vinni Timit, mi meg kettesben maradtunk. Timi csak mosolygott egy darabig, majd körülnézett, és óvatosan megkérdezte:
- Te voltál már odaát?
 
Azonnal tudtam mire gondol, mondtam, hogy nem. Ezen nagyon meglepődött.
- Biztos vagy benne?
 
Elbizonytalanodtam. Három évvel előtte volt egy műtétem, amikor újra kellett éleszteniük. Ezt is csak véletlenül tudtam meg egy elszólásból, de nem foglalkoztam vele. Úgy  gondoltam, hogy az semmit nem segít rajtam, ha tudom a részleteket. Mivel nincsenek alagutas meg fényes emlékeim, erről is szinte elfeledkeztem. Akkor viszont újra felidéződött bennem, és mondtam Timinek, hogy:
- Az is lehet, hogy csak nem emlékszem rá.
 
Ekkor felkacagott, és mondta, hogy igen, nem szoktunk emlékezni rá. Majd elkezdett mesélni. Mondta, hogy ő már kétszer is volt ott (tényleg kétszer kellett újraéleszteni), és alig várja, hogy megint ott legyen. De nem sürgetheti, mert akkor nem oda kerül. Az anyját is minden nap megkérte, hogy nyomja be a légcsőkanült, mert azzal vége lenne a szenvedésének, és Mariann minden nap válaszolt neki, hogy tudja, hogy nem teheti. Erre Timi mindig csak szomorúan bólintott. Nekem meg mesélt.
Kérdeztem hogy tényleg mindenki fehérben jár ott? Nevetett, és mondta, hogy nagyon szép színes minden.
Kérdeztem, hogy találkozott ismerősökkel? Mondta, hogy igen, mindenki ott van, és az unokatestvére már várja is őt, és félénken megmutatta a plüsstigrisét, amit még a műtőbe is vitt magával, hogy rajta keresztül tartják a kapcsolatot.
Kérdeztem, hogy találkozott Istennel? Szószerint ezt válaszolta:
- Igen. Találkoztam Istennel, vagy ki hogyan nevezi...
 
Sok kérdésemre nem válaszolt, csak a szája elé rakta a karját, és rázta a fejét. Majd nevetve mindig hozzátette, hogy nem válaszolhat, azok titkok, még nem szabad tudnom. 
 
  Kábé negyed órát voltunk kettesben, amikor belém hasított a felismerés, hogy minden szavát értettem Timinek, pedig még az anyja sem. Épp akkor jött meg Mariann, én meg boldogan újságoltam beki, hogy javul Timi beszédkészsége. 
Furcsán, hosszan nézett rám, majd csak annyit mondott:
- Te már voltál odaát. Ők megértik amit mond.
 
  Tíz napot voltunk együtt. Engem egyszer, Timit háromszor is műtötték azidő alatt. Minden alkalommal boldogan, reménykedve ment a műtőbe, hogy talán végre átmehet. Majd csalódottan ébredt, de fél perc múlva már lelkesült, hogy akkor majd legközelebb.
 
  Nagyon sokat beszélgettünk Mariannal. Elmesélte az ő történetüket, ami felfoghatatlan, furcsa, szokatlan, annyi titokzatos részlet van benne, amit még kitalálni sem lehet. Nem fogom megosztani, mert ez az ő történetük. Megtiszteltek a bizalmukkal, és még véletlenül sem szeretnék vele visszaélni.
 
  Megismertem két embert, akik hihetetlen erővel és kitartással bírtak, akiknek az élete szinte csak nehézség volt, mégis tudtak mosolyogni, felhőtlenül örülni. Megtanította nekem, hogy az élet csak addig az, amíg tudjuk a jót is meglátni benne. Addig élünk, amíg tudunk nevetni, utána már csak létezünk.
Valamint Timinek köszönhetem azt, hogy a rám váró további nehézségeket el bírtam viselni. Ő mutatta meg nekem, hogy a legnehezebb helyzetben is van segítségünk, az pedig a szeretet és a humorérzék.
 
  Volt egyszer egy csodaszép és okos lány, akinek az lett a sorsa, hogy a lelke egy eltorzult testbe szorult, az elméje a múltban ragadt, jövője nem volt, csak a végeláthatatlan műtétek sora. De a mosolya, a szeretete és a humorérzéke megmaradt. Hihetetlen! Fél perccel korábbi dolgokra nem emlékezett, de beszélgetés közben szóvicceket gyártott. 
Aki velem együtt sírt, amikor jött a telefon, hogy meghalt nagymamám, majd egy kacsintással jelezte, hogy minden oké. 
Van egy fiatal lány, aki már odaát van. Ha jól számolom talán öt éve. Megszakadt a kapcsolatunk. Egy párszor még találkoztunk, majd elköltöztek, a telefonszámon meg nem volt kapcsolható senki. Elég ritka nevük van, próbáltam keresni őket. Majd rájöttem, hogy nem kell. Timi már ott van, ahova szeretett volna jutni, még a kórházban elárulta, hogy mikor fog meghalni. Mariann meg remélem, hogy boldog, mert ha valaki, ő igazán megérdemli.
 
  Az én ajándékom meg az volt, hogy megismerhettem őket, és tanulhattam tőlük, mert példát mutattak, megosztottak velem titkokat, kaptam választ olyan kérdésekre, amik minden embert foglalkoztatnak. Már nem haragszom magamra. Ha akkor szólok, és a jobb oldali hangszalagot varrják ki először, ugyan megúszok két műtétet, de nem találkoztam volna velük. Nem tanítottak volna meg küzdeni magamért.
 
  Volt egy kislány, aki a világ szemében egy béna, értelmi fogyatékos ember volt. Pedig valójában egy igazi csoda......
 
 
621 embert ért el.
 
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Hozzászólás
Hozzászólások
Ágnes Vargáné Fincziczki az élet hihetetlen rendező!Kriszta fenti cikkével egyidőben kaptam ezt !!Remélem maradhat!!!Kezelés
Ágnes Vargáné Fincziczki fényképe.
2
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
VálaszÜzenet1 éve
Bernadette Kazi Szerencsés és kiválasztott vagy hogy megismerhetted.
1
Kezelés
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
VálaszÜzenet1 éve

Terike néni

on . Beküldve: Az orvosi műhibáktól a megoldásig vezető utam

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
Kriszta szösszenetei frissítette az állapotát.

Tavaly előtt az év nagyobb részét légcsőkanüllel kellett leélnem egy orvosi műhiba miatt, és sokat voltam kórházban is. Nagy megpróbáltatás volt, de a felém áradó szeretet és a humor sok mindenen átsegített. Ez az írás is akkor született.

"Terike néni egy vénségesen vén nénike, de fogatlan szája örökké mosolyog. Egyik szeme tompán fénylik a hályogtól, haja viszont gyönyörű ezüst. Nem tudom mi a baja, de ő is légcsőkanült hord. Amikor először találkoztunk, még a múlt héten, úgy megörült nekem, mint egy régi kedves ismerősének. Most már tudom, hogy ez olyan, mint például a motorosoknál: mi kanülösök tartsunk össze!  
Idővel bevettük még a csapatba Kovács nénit is, aki ugyan hallókészüléket kapott, de neki is rögtön fülig ér a szája, amikor meglát. A közös társasági életünk a kötöző előtti területre, és a kötözés előtti időre korlátozódott. Azért az mindenképpen élménybemenő látvány lehetett, amikor két néma meg egy siket kommunikál. Ütős kis activity csapat lennénk! 

Nagy nap volt a tegnapi. Terike néni beszélőkanült kapott. Attól a perctől kezdve öt órán át stand up-olt. Ment mindenki után, és határtalan örömmel mondta mindazt, ami csak eszébe jutott. A lényeg az volt, nehogy elhallgasson. Pedig biztosították róla, hogyha csendben marad, attól még tud majd utána is beszélni. De Terike néni sokat látott és megélt öregasszony, aki a biztosra megy... és az a biztos, ami már elmúlt. Az a szó az igazi, amelyik már ki van mondva.

Ma reggel együtt voltunk kötözésen. Terike néni még mindig olyan boldog, hogy állandóan fel akart pattanni a székből, hogy hozzon valamit a kedves orvosoknak, akiket ő úgy szeret.  Először pénzért indult, de miután lebeszélte a két fiatal orvos róla, akkor kólát akart hozni nekik. Én már rég készen voltam, amikor az ő orvosa még mindig csak próbálta megközelíteni az ollóval a tegnapi kötést, hogy levágja. Majdnem sikerült, amikor Terike néni egy bravúros mozdulattal kicselezte az orvost, átbújt a karja alatt, megcélozta az ajtót, és elindult, azt hiszem kekszért. A folyosón érték utol. Kétoldalról karonfogva kísérték vissza a tiltakozó nénit, de még tettek egy kört is a vizsgálóasztal körül, mire sikerült visszaültetni a székbe. A hangulat ekkor már remek volt. Zengett a nevetéstől a kötöző.

Az események fonalát itt elvesztettem, mert visszajöttem a szobámba. Már elmúlt este tíz. Az előbb jártam a kötöző felé. Már nincsenek ott..."

 
 
604 embert ért el.
 
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Hozzászólás

:)

on . Beküldve: Az orvosi műhibáktól a megoldásig vezető utam

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

Van aki tudja, van aki nem, nekem nincs hangom. Suttogni tudok, és a szájról olvasás is segít az embereknek, hogy megértsenek. Persze mindig adódnak ebből vicces esetek, mint ma délután is. Mondják nekem:
- Várj! Kapcsolok villanyt, sötétben nem hallom amit mondasz.

Másik alkalommal:
- Behúzzam a függönyt? Nagyon tűz a nap.
- Ne húzd be kérlek! - mondom én.
- Mit mondtál? Behúzzam?
- Azt kértem, hogy ne húzd be.
- Jó, akkor behúzom.
 Azért kedves, hogy megkérdezte.

 
 
203 embert ért el.
 
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Hozzászólás

Fizikoterápián

on . Beküldve: Az orvosi műhibáktól a megoldásig vezető utam

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

Fizikoterápián fiatal gyógytornász mutatja egy idős néninek, hogy milyen gyakorlatokra lesz szüksége a gyógyulásához.
- Tetszik látni, ettől a mozdulatsortól sokat fog javulni a derékfájása.
- Jó! Akkor csak csináld aranyom....

(Nem volt zavart a néni, csak látszott rajta, hogy semmi kedve az egészhez.  )

 
 
429 embert ért el.
 
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Hozzászólás

Fájdalomcsillapítás

on . Beküldve: Az orvosi műhibáktól a megoldásig vezető utam

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
Kriszta szösszenetei frissítette az állapotát.

Egy érdekes tapasztalatot szeretnék megosztani. Nincs csattanója és tanulsága sem a történetnek, csak egy számomra meglepő élmény.

Még mindig kapok neurálterápiás kezeléseket. Ez esetemben annyit jelent, hogy a kezelendő területre több ponton is befecskendeznek hatóanyagot. Ez a test szinte bármely területén lehet. Nálam főleg a műtéti területekre koncentrálódik. 
De például a BCG oltásom területét is kezelték, mert hatalmas kráter maradt a felkaromon utána. Engem nem zavart, de azt mondták, hogy pont a tüdőmeridiánt blokkolja, meg kell szüntetni. Beleegyeztem, hogy hát jó, csináljuk, de nem tudtam mit is várok tulajdonképpen tőle. Így tényleg meglepetés volt, amikor tapasztaltam, hogy nagy mértékben javulnak a légzésfunkcióim.
Azt is főleg a neurálterápiának, meg a nagy dózisú intravénás C-vitaminnak köszönhetem, hogy nem kell légcsőkanüllel élni az életem. A szöveti hegesedések megszüntetésének az egyetlen, jelenleg ismert formája. Mégsem ismerjük és alkalmazzuk....

Szóval, ma kaptam neurálterápiás kezelést. Eddig a legtöbb szúrás 32 volt egyszerre. Na, az brutális volt. Az egyik nyaki hegem és a sztóma körüli területre. 
Most szerencsére csak öt szúrás volt. Eddig a szokásos, ez megy már két éve. Viszont most először tettem valami olyat, amit eddig még soha.

Arra gondoltam, hogy ki kéne próbálni, hogy képes vagyok-e fájdalomcsillapításra. 
Azt sem tudtam hogyan kezdjek hozzá. Nem tudom hol van az agyban a fájdalomközpont, tehát semmi tudatos nem volt bennem, semmi konkrét helyre nem koncentráltam, csak erősen arra, hogy blokkolom a fájdalmat. Egy tompa nyomást éreztem a szemem mögött és a halántékrésznél, és erős, szorító koncentrációt. Ha engedtem ezen a szorításon, azonnal jelentkeztek az éles fájdalmak. Amíg koncentráltam, nem volt semmi fájdalom, csak egy tompa nyomásérzés.

Nagyon fárasztó volt, de hatalmas élmény! Számomra tényleg az. Ez persze csak egy alkalom, de mostantól figyelni fogok rá, hogy kitapasztaljam, milyen területeken működik még. 
Szerintem elképzelni sem tudjuk, hogy mi mindenre lennénk képesek.....

 
 
402 embert ért el.
 
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Hozzászólás

Nincs hangom

on . Beküldve: Az orvosi műhibáktól a megoldásig vezető utam

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
Kriszta szösszenetei frissítette az állapotát.

Nincs hangom. Elvesztettem, már több mint másfél éve, és azt mondják, hogy ne is nagyon számítsak rá, hogy megtalálom. Mondtak ők már máskor is ilyeneket, aztán meg csodálkoztak. Majd meglátjuk....akarom mondani meghalljuk. 

Tehát választanom kellett, levegő, vagy hang. Praktikus okokból az előbbit választottam. Meg amúgyis, így megtarthatom az "ideális nő" jelzőt.
Tudtátok, hogy a hangképzésnél szinte csak a magánhangzókhoz kell a hangszalag. Talán csak a "z" betű az egyetlen, ami nem mondható ki hang nélkül. Az mindig "sz" lesz. Suttogni persze tudok, így mindenki azt hiszi elsőre, hogy megfáztam vagy nagyon vad volt a buli, azért ment el a hangom. 
Szinte állandóan kapom a jól bevált ötleteket, mit igyak, mit szedjek, de ez egy kicsit sem zavar, sőt, kifejezetten kedves gesztusnak tartom ezt a segítőkészséget. Ha megkérdezik mi bajom van, csak annyit szoktam mondani, hogy elment a hangom.

Ez az állapot kezdetektől több vicces helyzetet is hozott. 
Még a kórházban történt, hogy el kellett mennem vizsgálatra. Megkaptam az útbaigazítást, a papírokat a kezembe nyomták, menjek Isten hírével. Az instrukciók szerint át kellett vágnom a szülészeti osztályon, csak arra nem gondoltak a nővérek, hogy influenzajárvány miatt senki nem mehetett be oda. Hiába voltam én is bentlakó, akkor sem. Rögtön le is meszelt egy nagyhangú nővér és számonkért. Akkor épp még suttognom sem volt szabad, a számat sem nyithattam ki, ezért előkaptam a noteszem és elkezdtem írni neki a válaszokat. A nővér jó alaposan végigmért, látszott rajta, hogy azonnal vágja a helyzetet: Ez a nő tök süket!, és elkezdte jó hangosan, lassan tagolva, túlzottan artikulálva elmagyarázni, hogy merre menjek tovább.  Én nem világosítottam föl a tévedéséről és nagyon jól szórakoztam magamban. 

Egy másik alkalommal egy fiatal nővel voltam egy szobában, mindkettőnknek szigorúan elő volt írva a csendszünet. Nem volt gond, írogattunk. Egy idő után feltűnt nekünk, hogy egyre több férfibeteg sétál az ajtónk előtt és tekintgetnek be igen sűrűn. Már majdnem azt kezdtük gondolni magunkról, hogy biztos jó nők vagyunk, amikor valaki azt mondta, hogy lehet, hogy csak azért bámulnak minket, mert még sose láttak olyan nőt, aki nem beszél, pláne nem kettőt egyszerre. 

Amit viszont soha nem tudok megunni és mindig megmosolyogtat, az emberek első reakciója. Amikor kiderül, hogy nincs hangom, először meglepődnek, majd fél percen belül, tízből nyolcszor, már ketten suttogunk. 

 
 
262 embert ért el.
 
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Hozzászólás

suttogás

on . Beküldve: Az orvosi műhibáktól a megoldásig vezető utam

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

Üdvözlök mindenkit!
Köszönöm a figyelmet és azt az időt, amit arra szántok, hogy elolvassátok az írásaimat. Az írás nekem jelenleg a leghatékonyabb közlési forma. A suttogással sincs gond, teljesen érthető vagyok úgy is, sőt, azóta jobban figyelnek rám az emberek, de sokat kell visszakérdezniük, ami gyakran akasztja meg a társalgás folyamát, de még többször szül vicces helyzeteket. Azt szeretem a legjobban, amikor úgy kérdez vissza valaki, hogy közben el is árulja, hogy mit értett helyette. Ez néha annyira jó poén, hogy szoktam mondani: "Igen, ezt mondtam! Ez jobban tetszik!" 
A másik baj a suttogással, hogy nem lehet kérdezni. Hiába akarod felvinni a hangsúlyt, kevés az eredmény. Például amikor kérdezek valamit, és erre kapok egy igen vagy egy nem választ, pedig a kérdésem nem eldöntendő volt...  ...amikor azt hiszik, illetve úgy hallják, mintha kijelentettem volna, nem kérdésnek hangzik, amit különben annak szánok... olyankor sokmindent nem tudok meg... 
Nagyon vicces volt, bár főleg én nevettem, amikor egy tavaszi napon feltettem a családnak a kérdést, hogy esik-e az eső. Képzeljétek el azt, amikor jönnek vissza a lakásba lerakni az esőkabátot meg az esernyőt, amivel elindultak, mert odakinn 30 fokos verőfényes napsütés van, és kicsit csúnyán néznek rám, amiért átvertem őket, pedig én csak azt akartam volna megtudni, hogy a verebeket hallom kufircolni az ereszcsatornában, vagy tényleg esik, és az kopog. 
Volt egy kutyusunk, Szuzi. Egy gyönyörű, imádnivaló golden retriever. Nyugodt, szelíd teremtmény. Nem volt ember, aki ne szerette volna, és akit ő ne szeretett volna. Kivéve az a sárkányrepülőst, aki egyszer a kertünk felett repült át. Rá nagyon haragudott. Addig ugatta lentről, amíg el nem hagyta a felségterületünket, és meg volt róla győződve a drágánk, hogy most ő megmentett minket. Olyan büszke volt magára, peckesen mászkált a kertben, és ugatta világgá, hogy ő egy hős.  A végén már azt kezdtük gyanítani, hogy az sem kizárt, hogy úgy ugatja a történteket, hogy nemcsak a mi életünket mentette meg, hanem az egész faluét.  Imádtuk. Júliusban hagyott itt minket, több mint 12 évig szeretett, és viszontszerethettük. ♡
Nem volt vele gond soha. Nem ugrált az emberekre, nem tolakodott. Tudtunk tőle a teraszon étkezni, mert mindig türelmesen várta, hogy befejezzük, és ő is megkapja a maga finomságait. Ha valami olyat csinált, amit nem kellett volna, elég volt csak kicsit megemelnünk a hangunkat, és máris visszakozott. Onnantól, hogy elment a hangom, vele együtt az egyetlen kutyafegyelmezési lehetőségem is.  Próbálj suttogva rávenni egy lelkes kutyát, hogy legalább az utolsó tő levendulabokrot ne rágja már ki. Szerintem még szelíd biztatásnak is vette a suttogó anyázásaimat.  
Nagyon hiányzik. Az utóbbi két évben, amikor halmozódtak az egészségügyi gondjaim, ha kimentem a teraszra, mindig lefeküdt a lábamhoz, és mintha csak vigyázott volna rám. (Keresek egy képet!  )
Mi jó még a suttogásban? Ami nem, az az, hogy fárasztó. Olyan, mintha folyamatosan kiabálnál, annyi erő kell hozzá. Viszont nem kell feleslegesen beszélned. Nem várják el tőled, hogy szóval tartsd a társaságot, nem kell részt venned értelmetlen vitákban, mindenki elvárása, hogy kíméld magad. 
Eddig egyszer fordult csak elő, hogy félelemmel töltött el a némaság. Két kutya indult el felém, nem épp barátságosnak tűnő szándékkal. Lassan, morogva közelítettek. A házban ott volt a gazdájuk, tudtam volna kiabálni neki, hogy segítsen, ha lett volna hangom. Ahogy nőtt a félelmem, úgy lettek egyre bátrabbak és hangosabbak a kutyák. Egy gyors gyűjtőpontváltással kineveztem magam falkavezérnek, és így sikerült megúsznom tulajdonképpen a nem is tudom mit, mert szerencsére nem derült ki.
Ja, és nem tudok énekelni. Az azért kicsit hiányzik. Nem a csodás hangomért kár, bár eredetileg énektanárnak készültem, hanem az az érzés hiányzik, amikor teljes hangerőre veszed a zenét, és megpróbálod túlüvölteni.  A szomszédoknak már lehet, hogy kevésbé. 
Elárulok valamit. Sokszor elfelejtem, hogy nincs hangom. Beszélek, és én hallom. Majd mikor újból megszólalok, egy pillanatra meglepődök, hogy jé, nincs hangom. 
Sokaknak vannak visszatérő rémálmai. Nekem gyerekkoromban az volt az egyik, hogy az útszéli árokban fürdök, ami tele van tejfölös csirkelevessel. Nagyon utáltam ezt a kaját gyerekként, ma már a kedvencem. Azt nem tudom, hogy azért szerettem meg, hogy elmúljanak a rémálmaim, vagy azért múltak el, mert az egyik kedvencem lett, és nem akartam elhízni, ha álmomban egész éjjel levest eszek.  A másik visszatérő álmom volt, hogy nyomom a féket a kocsiban, és mégsem áll meg az autó. Amióta van jogsim, ez is elmúlt. Volt meg egy harmadik, amikor valami sötét ködben haladnék, de a szememet sem tudom kinyitni, és a lábaim is mintha mázsás súlyúak lennének. Már ez sincs meg, nem tudom, hogy mikor és miért múlt el. Ma már csak egy visszatérő rémálmom van. Menekülök, és nem tudok segítségért kiabálni. Amikor majd megjön a hangom, ez is el fog múlni. 

Kriszta szösszenetei fényképe.
 
261 embert ért el.
 
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Hozzászólás
Hozzászólások
Mariann Budai Szívmelengetően írsz, és hidd el nem sajnálatból, de sokszor (még amikor nevetős szmájlikat használsz is), sírnom kell.....  
1
Kezelés
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
VálaszÜzenet1 éve
Kriszta szösszenetei ♡ Köszönöm! 
1
Kezelés
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Válasz1 éve
Mariann Budai
https://scontent-frx5-1.xx.fbcdn.net/v/t39.1997-6/p160x160/10540969_383649085129864_1257754415_n.png?oh=e03a9efd5accd63df49ed1e8c606debe&oe=5B4A431F"); background-repeat: no-repeat; background-size: 80px 80px; cursor: default; height: 80px; width: 80px;">
 
Kezelés
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
VálaszÜzenet1 éve
Kriszta szösszenetei
Válasz írása...
 
 
 
Méri Zsuzsanna Ha majd megjön a hangod,akkor szeretném veled együtt túlüvölteni a zenét ?
1
Kezelés
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
VálaszÜzenet1 éve
Kriszta szösszenetei  Bocsi, de az első dalt már a húgomnak ígértem. A kirikiri kvaccsot fogjuk kánonban énekelni. Enyém a kumbe szólam.  De a második dal a tiéd! 
1
Kezelés
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Válasz1 éve
Attila Csörsz Szuzi 
 
Kezelés
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
VálaszÜzenet1 éve

További cikkeink...