Bemutatkozás

  • 2016 0808 230119 004 3
  • 2016 0810 234533 062 2
  • 2016 0810 234339 056 2

Saját készítésű ékszerek

Az ásványok "beszélnek" hozzánk. Jó esetben segítenek arányosan a legtöbbet kihozni önmagunkból. Amikor ékszert készítek, azt rendszerint valakinek a számára készítem. Igyekszem harmóniát teremteni a személy alkata, pillanatnyi állapota, szándékai és a választott ásvány között. 

köszöntés

suttogás

Írta: Super User on . Beküldve: Az orvosi műhibáktól a megoldásig vezető utam

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Üdvözlök mindenkit!
Köszönöm a figyelmet és azt az időt, amit arra szántok, hogy elolvassátok az írásaimat. Az írás nekem jelenleg a leghatékonyabb közlési forma. A suttogással sincs gond, teljesen érthető vagyok úgy is, sőt, azóta jobban figyelnek rám az emberek, de sokat kell visszakérdezniük, ami gyakran akasztja meg a társalgás folyamát, de még többször szül vicces helyzeteket. Azt szeretem a legjobban, amikor úgy kérdez vissza valaki, hogy közben el is árulja, hogy mit értett helyette. Ez néha annyira jó poén, hogy szoktam mondani: "Igen, ezt mondtam! Ez jobban tetszik!" 
A másik baj a suttogással, hogy nem lehet kérdezni. Hiába akarod felvinni a hangsúlyt, kevés az eredmény. Például amikor kérdezek valamit, és erre kapok egy igen vagy egy nem választ, pedig a kérdésem nem eldöntendő volt...  ...amikor azt hiszik, illetve úgy hallják, mintha kijelentettem volna, nem kérdésnek hangzik, amit különben annak szánok... olyankor sokmindent nem tudok meg... 
Nagyon vicces volt, bár főleg én nevettem, amikor egy tavaszi napon feltettem a családnak a kérdést, hogy esik-e az eső. Képzeljétek el azt, amikor jönnek vissza a lakásba lerakni az esőkabátot meg az esernyőt, amivel elindultak, mert odakinn 30 fokos verőfényes napsütés van, és kicsit csúnyán néznek rám, amiért átvertem őket, pedig én csak azt akartam volna megtudni, hogy a verebeket hallom kufircolni az ereszcsatornában, vagy tényleg esik, és az kopog. 
Volt egy kutyusunk, Szuzi. Egy gyönyörű, imádnivaló golden retriever. Nyugodt, szelíd teremtmény. Nem volt ember, aki ne szerette volna, és akit ő ne szeretett volna. Kivéve az a sárkányrepülőst, aki egyszer a kertünk felett repült át. Rá nagyon haragudott. Addig ugatta lentről, amíg el nem hagyta a felségterületünket, és meg volt róla győződve a drágánk, hogy most ő megmentett minket. Olyan büszke volt magára, peckesen mászkált a kertben, és ugatta világgá, hogy ő egy hős.  A végén már azt kezdtük gyanítani, hogy az sem kizárt, hogy úgy ugatja a történteket, hogy nemcsak a mi életünket mentette meg, hanem az egész faluét.  Imádtuk. Júliusban hagyott itt minket, több mint 12 évig szeretett, és viszontszerethettük. ♡
Nem volt vele gond soha. Nem ugrált az emberekre, nem tolakodott. Tudtunk tőle a teraszon étkezni, mert mindig türelmesen várta, hogy befejezzük, és ő is megkapja a maga finomságait. Ha valami olyat csinált, amit nem kellett volna, elég volt csak kicsit megemelnünk a hangunkat, és máris visszakozott. Onnantól, hogy elment a hangom, vele együtt az egyetlen kutyafegyelmezési lehetőségem is.  Próbálj suttogva rávenni egy lelkes kutyát, hogy legalább az utolsó tő levendulabokrot ne rágja már ki. Szerintem még szelíd biztatásnak is vette a suttogó anyázásaimat.  
Nagyon hiányzik. Az utóbbi két évben, amikor halmozódtak az egészségügyi gondjaim, ha kimentem a teraszra, mindig lefeküdt a lábamhoz, és mintha csak vigyázott volna rám. (Keresek egy képet!  )
Mi jó még a suttogásban? Ami nem, az az, hogy fárasztó. Olyan, mintha folyamatosan kiabálnál, annyi erő kell hozzá. Viszont nem kell feleslegesen beszélned. Nem várják el tőled, hogy szóval tartsd a társaságot, nem kell részt venned értelmetlen vitákban, mindenki elvárása, hogy kíméld magad. 
Eddig egyszer fordult csak elő, hogy félelemmel töltött el a némaság. Két kutya indult el felém, nem épp barátságosnak tűnő szándékkal. Lassan, morogva közelítettek. A házban ott volt a gazdájuk, tudtam volna kiabálni neki, hogy segítsen, ha lett volna hangom. Ahogy nőtt a félelmem, úgy lettek egyre bátrabbak és hangosabbak a kutyák. Egy gyors gyűjtőpontváltással kineveztem magam falkavezérnek, és így sikerült megúsznom tulajdonképpen a nem is tudom mit, mert szerencsére nem derült ki.
Ja, és nem tudok énekelni. Az azért kicsit hiányzik. Nem a csodás hangomért kár, bár eredetileg énektanárnak készültem, hanem az az érzés hiányzik, amikor teljes hangerőre veszed a zenét, és megpróbálod túlüvölteni.  A szomszédoknak már lehet, hogy kevésbé. 
Elárulok valamit. Sokszor elfelejtem, hogy nincs hangom. Beszélek, és én hallom. Majd mikor újból megszólalok, egy pillanatra meglepődök, hogy jé, nincs hangom. 
Sokaknak vannak visszatérő rémálmai. Nekem gyerekkoromban az volt az egyik, hogy az útszéli árokban fürdök, ami tele van tejfölös csirkelevessel. Nagyon utáltam ezt a kaját gyerekként, ma már a kedvencem. Azt nem tudom, hogy azért szerettem meg, hogy elmúljanak a rémálmaim, vagy azért múltak el, mert az egyik kedvencem lett, és nem akartam elhízni, ha álmomban egész éjjel levest eszek.  A másik visszatérő álmom volt, hogy nyomom a féket a kocsiban, és mégsem áll meg az autó. Amióta van jogsim, ez is elmúlt. Volt meg egy harmadik, amikor valami sötét ködben haladnék, de a szememet sem tudom kinyitni, és a lábaim is mintha mázsás súlyúak lennének. Már ez sincs meg, nem tudom, hogy mikor és miért múlt el. Ma már csak egy visszatérő rémálmom van. Menekülök, és nem tudok segítségért kiabálni. Amikor majd megjön a hangom, ez is el fog múlni. 

Kriszta szösszenetei fényképe.
 
261 embert ért el.
 
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Hozzászólás
Hozzászólások
Mariann Budai Szívmelengetően írsz, és hidd el nem sajnálatból, de sokszor (még amikor nevetős szmájlikat használsz is), sírnom kell.....  
1
Kezelés
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
VálaszÜzenet1 éve
Kriszta szösszenetei ♡ Köszönöm! 
1
Kezelés
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Válasz1 éve
Mariann Budai
https://scontent-frx5-1.xx.fbcdn.net/v/t39.1997-6/p160x160/10540969_383649085129864_1257754415_n.png?oh=e03a9efd5accd63df49ed1e8c606debe&oe=5B4A431F"); background-repeat: no-repeat; background-size: 80px 80px; cursor: default; height: 80px; width: 80px;">
 
Kezelés
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
VálaszÜzenet1 éve
Kriszta szösszenetei
Válasz írása...
 
 
 
Méri Zsuzsanna Ha majd megjön a hangod,akkor szeretném veled együtt túlüvölteni a zenét ?
1
Kezelés
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
VálaszÜzenet1 éve
Kriszta szösszenetei  Bocsi, de az első dalt már a húgomnak ígértem. A kirikiri kvaccsot fogjuk kánonban énekelni. Enyém a kumbe szólam.  De a második dal a tiéd! 
1
Kezelés
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Válasz1 éve
Attila Csörsz Szuzi 
 
Kezelés
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
VálaszÜzenet1 éve