Az elkövetkező évek viszonylag nyugalomban teltek. Komoly korlátok között éltem és nagyon vigyáznom kellett, hogy ne fázzak meg. Ha mégis, akkor kórházba kellett feküdnöm. Eleinte sokat nyeltem félre, nehezen volt érthető amit mondtam, mert valahogy megtanultam a levegő beszívásakor is beszélni. A beszédgondozóban sikítottak, mikor meghallották. :D Sok munka volt elhagynom ezt a képességem. Amióta suttogok, észrevettem, hogy időnként megint csinálom. Figyelnem kell rá.
Külsőre nem látszott, de folyamatosan sorvadtam és egyre kimerültebbé váltam.
Két éve találkoztam egy orvos természetgyógyásszal. Fölajánlotta, hogy átnézi a teljes kórtörténetemet. Átküldtem neki a leleteket, és amikor találkoztunk, csinált pár mérést. Nem mondott semmi különöset, de onnantól beutalók tucatjaival kellett járkálnom a kórházakat. Teljes kivizsgálást kaptam. Amikor már túl voltam a nehezén, akkor árulta csak el, hogy mikor meglátta az eredményeimet, azért imádkozott, hogy nehogy a rendelőjében haljak meg. A szívizmaim oxigénellátottsága akkor 94%- ban voltak gátoltak. Azt mondták, hogy ezzel a paraméterrel már nem szoktak élni az emberek. Főleg, hogy teljes szervezeti szinten hatalmas károkat okozott már akkor az oxigénhiány. Ennek az orvosnak köszönhettem az életem. Mivel mindenhol azt sugalták, hogy ez van, törődjek bele, én ezt tettem. A családom sem aggódott értem, mert én azt mutattam, hogy minden oké. Ő rángatott ki ebből a beletörődött helyzetből. 
Most egy pillanatra megállnék panaszkodni. Ez megint egy tipikus példa arra, hogy az egészségügy mennyire nem képes komplexen kezelni a bajokat. Nem emberi mulasztásról beszélek, bár az is előfordul, hanem a lehetőségek hiányáról. Még mindig az én példám. Ott vagyok negyedakkora légréssel sem, mint mások. Élek vele, de nem véletlenül van akkora légrése egy embernek, és nem negyedakkora, mint nekem. Soha, sehol nem töprengtek el azon, hogy milyen káros hatásai lehetnek ennek, hogyan lehetne esetleg megelőzni a szövődményeket. Akkor, két éve három orvos jelentette ki egymástól teljesen függetlenül, hogy a végelgyengülés utolsó stádiumában vagyok, bármely szervem bármelyik pillanatban felmondhatja a szolgálatot, és meghalok. Utána meg majd csodálkoznak, hogy pedig milyen fiatal volt, ilyen hamar elmenni, és ráadásul egészségesen....
Itt jegyezném meg, hogy soha nem tartottam magam betegnek, és most sem tartom. Volt/ van egy állapotom, ami feladatok elé állít, és sikerélményeket gyűjtök azáltal, hogy ezeket megoldom.
Vissza a vizsgálatokhoz. Kettőről szeretnék mesélni.
Az egyik a tüdőszanatóriumban volt. Mivel nyilvánvaló volt, hogy nem kap a szervezetem elég oxigént, palackot szerettem volna feliratni. Ahhoz viszont elég komoly vizsgálati eredményekkel kell alátámasztania az orvosnak az igényt. Az egyik a légzésfunkció vizsgálat. Nem bonyolult, belefújsz egy csőbe jó erősen, megvan az eredmény. Nos, én meg a fújás....hát....nem vagyunk közeli kapcsolatban. Akkor egy gyertyát sem tudtam elfújni, a leves is hamarabb kihűlt, ha nem fújtam...szóval nem lett eredmény. Nem baj, majd vesznek vért a fülemből, az majd igazolja az igényemet. Nem tudom nekem miből van a fülem, de hiába szurkálták, nem jött belőle vér. Nyomkodta, dörzsölte a nővér, de még egy csepp sem. A fülem meg egyre jobban fájt, néha azt hittem letépi. Akkor felvetette, hogy megszúrná a másikat. Én meg nem hagytam. Azt mondtam, hogy egy fülemet már feláldoztam az egészségügy oltárán, a másikhoz ragaszkodom. (Előtte vettem egy csodaszép fülbevalót, legalább fél párat hadd tudjak már hordani. ;) ) Kitartóan tovább kínzott, sikerült abba a hajszálvékony csőbe mintát vennie. A fülem két hétig duplájára volt dagadva, és a liláskéktől a sárgászöldig káprázatos színekben pompázott. A vérem meg beszáradt a kémcsőbe, nem tudták megcsinálni a méréseket. Most jön a csattanó. Mivel egyik vizsgálat sem hozott értekelhető eredményt, NEM VAGYOK JOGOSULT OXIGÉNPALACKRA. Ennyi. :(
Ha majd meghalok oxigénhiány okozta bármiben, a rendszer védve van, mert ők nem mértek semmi olyat, ami erre utalhatott volna. Bele sem merek gondolni, hány ember életét teszik így tönkre a diagnózisok hiányosságai, a felületesség. :(
A másik vizsgálat a sporkórházban történt, az antropometriai és terhelésélettani laborban. Ott mérik az élsportolóinkat is. Komolyan felszerelt labor, alapos, mindenre kiterjedő vizsgálat. Amikor túl voltunk az állapotfelmérésen, az orvos közölte, hogy rá se nézzek a futópadra, mert már abba is belehalhatok. Az energiaszintem a nullát súrolja. Előírt fél évnyi fekvést, még a sétától is eltiltott, és az étrendemet átállította húsra, kolbászra, csülökre, szalonnára....mondta, hogy viccesen hangzik, de vegyem komolyan, ha élni akarok.

Most pedig előrevetítve dicsekednék egy kicsit. :) 
Idén tavasszal megint mentem, hogy megcsinálják a kontroll vizsgálatot. Másfél évnyi kemény és fájdalmas terápiás kezelés, több műtét, rengeteg étrendkiegészítő és vitamin szedése, teljes életmódváltás után nemcsak meg tudták csinálni a vizsgálatokat, de el is ájultak tőle. Az eredmény szerint a szervezetem sejmegújító programja akkorát teljesített, hogy a mérések végén az az érték jött ki, hogy 20 (!) évvel kevesebb a biológiai korom a ténylegesnél! :) Még mázli, hogy így is nagykorú maradtam. :D Azt mondták, hogy már az is ritka, ha valakinek egyezik a kettő, de ilyet még nem láttak. Nagyon tudok! ;)

Ahogy tehát megvoltak az eredmények, az orvosom összeállította a terápiámat, amit el is kezdem, de csak később tudtam folytatni, mert az élet közbeszólt. 
2014. december közepén épp kezelésre érkeztem a dokihoz, amikor elzáródott a légutam. Azonnal telefonált egy gégész kollégájának, aki tanácsolta, hogy máris adjon egy szteroid injekciót, majd továbbtelefonált...irány a Szigony utcai klinika, már várnak. 
Bementünk, a doki elkísért. Soron kívüli vizsgálat, teljes döbbenet, nincs semmi légrésem. Az egyik doktornő azt mondta, hogy ha nem a saját szemével látja nem hiszi el, semmi nem indokolja, hogy még életben legyek. Szerintem a kórház összes orvosa megvizsgált, amíg a vérvétel eredményére vártunk. Megjött, aláirattak velem egy csomó papírt, és már toltak is a műtőbe. 
Amikor felébredtem, egy kedves arcú nővér állt felettem, és mondta, hogy hívja az orvost. Meg is jött, nem az aki műtött, hanem aki azóta is az egyik kezelőorvosom. Tényleg szomorúnak tűnt, miközben azt mondta:
- Nagyon sajnálom, tényleg mindent megpróbáltunk, de csak légcsőmetszéssel tudtuk levegőhöz juttatni.

Ez volt a negyedik rémálmom. Légcsőkanült kaptam.