Ő anyósom lánymacskája volt. Koromfekete cica, elöl a nyakán, középen egy diónyi fehér folttal. A nevét a mérete alapján kapta, mert már születésekor is pici volt, és kifejletten is annak maradt. Viszont édesen gömbölyű lett.

Amikor én hozzájuk kerültem, még a fia, Marci, egy hatalmas tiszta fekete kandúr is megvolt. Méretét tekintve kétszer akkora, mint az anyja. Csöpi már akkor sem volt fiatal, de a történet, amit szeretnék elmesélni, 13-14 évvel későbbi.

A lányunk 3-4 éves lehetett, Csöpi cica meg már nagyon öreg. Mint minden gyerek, a miénk is leküzdhetetlen vágyat érzett simogatásra, ha meglátott egy macskát. Csöpi meg legalább akkora vágyat menekülésre, ha meglátott egy gyereket. Egész nap fogócskáztak, a lányunk számára kevés eredménnyel. Egyetlen alkalom volt csak, amikor a macska tűrte a kényeztetést, sőt, még dorombolni is hajlandó volt, az az etetés. Amíg a fejét a tányérja felett tartotta, addig lehetett dögönyözni.

Illetve esténként, tévénézés közben felugrott anyósom foteljának a karfájára, és hosszú ideig igényelte a simogatást tőle. Olyankor még berregett és zakatolt is, a két mellső mancsával meg végig dagasztott. 
Néha apósomhoz is felugrott egy kis simiért, de az mindig vicces volt. Köztük kicsit hűvös volt a viszony. Illetve apósom pont úgy viselkedett a macskával, ahogy az vele. Hűvös, arisztokratikus, felsőbbrendű távolságtartással simogatta, beszélt hozzá. Sokszor még magázta is a macskát. :D Szerintem valójában nagyon szerette.

Csöpinek három unoka szeretetáradatait kellett elviselnie. A lányok közt lévő korkülönbségből adódóan mire az egyik kinőtte, jött a másik, tehát az igény a macskasimogatásra úgy 12-14 évig fennállt.
Az Eni idejében ez már tényleg csak az etetésekre korlátozódott, mert máskor már csapott a macska a mancsával, ha közelítettek felé. Egy hosszú hétvégére utaztunk fel anyósomékhoz. Beszéltünk telefonon, mondtam, hogy indulunk, ő meg mondta, hogy a vacsi kész lesz, mire megérkezünk, Enit meg megvárja Csöpi etetésével.

Már nagyon éhesek voltunk mire megérkeztünk, de csak ültünk az asztal felett, és csorgott a nyálunk az isteni marhapörkölt nokedlivel és uborkasalátával illatán, mert a macska az első. Nagyi és unokája elmentek cicát etetni és simogatni. 
Csöpi ekkor már csak a párizsit és az aszpikos macskakonzervet tudta megenni. Talán már foga sem volt. Hosszú etetés - hosszú simogatás... a lányunk boldog volt. Csöpi cica már nagyon keveset evett ekkor. Kibontották neki a macskakonzervet, amiből alig kapott pár kocka húst, de még azt sem ette meg mindet.

Mikor jöttek fel, Eni bánatosan mondta, hogy keveset eszik Csöpi, anyósom meg megjegyezte, hogy sose fog így elfogyni a konzerv. De végre mi is ehettünk!
Tálaltunk, nekikezdtünk, látjuk, hogy Eni csak ül a tányérja felett, szomorú arccal, és meg sem mozdul. Sokadik kérdésre, hogy miért nem eszik tört fel belőle a válasz:
- Én nem szeretném megenni Csöpi cica konzervét!!! - zokogott a gyermekünk nézve a guszta marhahúskockákat a szaftban.

:D Tény, hogy mi főleg szárnyashúst és halat ettünk, marha legfeljebb grillezésnél fordult elő nálunk, ilyen formában jogos volt tőle a párhuzamvonása a kettő között.
Az viszont sosem derült ki, mert akkor elfelejtettük megkérdezni, hogy tulajdonképpen azért sírt, mert Csöpit sajnálta, hogy elesszük előle a kajáját, vagy magát, hogy a nagyanyja képes macskakaját etetni vele, hogy nehogy ránk romoljon. :D

Mindenesetre aznap Enikő tejbegrízt vacsorázott. 
:) ♡