Mi fokozatosan építkeztünk, ahogy volt rá pénzünk, mindig csináltunk, vagy csináltattunk valamit. 3 éves múlt a lányunk, amikor sor került a ház külső vakolására és festésére. Az emeletett vakolták be először a kőművesek, ezért amikor a földszintet csinálták, a festő már festhette a tetejét.

Kellemes nyári nap volt, az emberek dolgoztak, a lányunk játszott a homokozóban. Egyszer csak felkiált a festőnek:
- Zoli bácsi! Kérsz kávét?
Vele már nagyon jóban volt, mert pár héttel előtte festetti ki Zoli Enikő szobáját. Már bekeverte a napsárga festéket, amikor Eni beszaladt hozzá egy mély levendulalila színű tusfürdővel, és neki szegezte a kérdést:
- Csinálsz nekem ilyen színű szobát?
- Hááát...nem valószínű!
- Anya! Azt mondta Zoli bácsi, hogy nem való nekem ilyen színű szoba.
Ebben maradtak, megalapozva a barátságukat.
Szóval a festő udvariasan elfogadta a kávémeghívást, Eni meg kutyult neki homokból, vízből, meg fűből (csak a szokásos, kertben termő gaz) valami szmötyit. Zoli lelkesen imitálta az ivást, a gyerek boldog volt, de a kőművesünk, a Sanyi, elkezdte Zoli vérét szívni.

A kőművesünkről azt kell tudni, hogy olyan jelenség, mint a kisKabos volt. Szerethető, mókás, jókedélyű ember, de alacsony, vicces kinézetű. Bírtuk. 
Egyszer, mikor találkoztunk vele, be volt kötve az egyik alkarja. Kérdeztük, hogy mi történt. Elmesélte, hogy meglátogatta a falu egyik szórakoztató intézményét, ahol estenként hölgyek is táncoltak, megszabadulva néhány ruhadarabtól, és a hangulat hevében felborította az asztalon lévő gyertyát, amitől lángot kapott a karján a szőr, és elég nagy felületen szerzett égési sérüléseket. Kérdeztük, hogy és mit szólt hozzá otthon az asszony. A válasz:
- Á, nem olyan fából faragták! Nem szólt ő semmit......vagy két hétig.... :D )

Szóval cukkolta a Zolit.
- Hiszen nem is iszod! Ezért dolgozott vele az a szegény gyerek? Látom, hogy nem fogy belőle semmi. Csak úgy teszel.....
És ez ment még akkor is, amikor már mindenki tette a dolgát. Zoli vissza a létrára festeni, Eni homokozni, Sanyi vakolni, és morogni:
- Pedig milyen jó szívvel csinálta neked! Bezzeg, ha én kaptam volna!
Abban a pillanatban megszólalt mögötte egy csilingelő gyerekhang:
- Sanyi bácsi! Csináltam neked pudingot. Megeszed? - és már nyújtotta is át a homokkal jó alaposan megtömött formát.

Zoli majdnem leesett a létráról, úgy röhögött, a brigád is azonnal szünetet rendelt el, senki nem akart lemaradni a Sanyi bácsi majd megmutatja műsorról.
Eni izgatott tekintettel várta mit fog csinálni Sanyi bácsi, aki egyelőre csak a fejét vakarta. De becsületére legyen mondva, elkezdte eltüntetni a formából a homokot. Jutott abból mindenhova, a nagy cuppogások, nyammogások, dícseretek közepette szórta a homokot feltűnés nélkül a hátamögé, a zsebébe, ahova csak tudta. A lányunk kitartóan és szótlanul nézte, de amikor Sanyi visszaadta neki az üres formát, elkerekedett szemekkel kiáltott föl:
- Sanyi bácsi! Ezt te tényleg megetted???

Onnantól tisztelettel és döbbenettel teli távolságtartással viszonyult a kőművesünkhöz. De a hangulat aznapra meg lett alapozva. Kábé egy óra múlva már tudtak is dolgozni a röhögéstől.