köszöntés
Műcsarnok matek
Napra pontosan egy éve a lányommal megcéloztuk a Műcsarnok fotókiállításait.
Jókor érkeztünk, alig 20 percet kellett várnunk, mert a múzeum megtelt. Annyi ember mehetett be, ahány kijött.
Előttünk egy négytagú család, szülők és két gyerek várt a bebocsájtásra, de vagy kettő, vagy három ember jött csak ki egyszerre, ezért a biztonsági őr folyamatosan emelt ki a számnak megfelelő csoportokat a sor hátsóbb részéből. Anyuka megpróbálta felhívni az őr figyelmét, hogy ők következnének, és nem lehetne-e megvárni, amíg 2×2 létszámmal ürül a múzeum közönsége, hogy végre ők is bemehessenek. Az őr meglepődött, majd kissé emelt hangon elmagyarázta, hogy ő csak a munkáját végzi, és ha két ember jön ki egyszerre, akkor ő csak kettőt engedhet be. Várjanak türelmesen a sorukra, amíg négyen fognak egyszerre kijönni, és akkor majd ők is bemehetnek.
Én elkezdtem keresni a kandi kamerát. Majd ajánlottam a családnak, hogy ha be szeretnének jutni, osztódjanak ők 2×2-re. Ekkor épp hárman távoztak. Anyuka gyorsan bement a két gyerekkel.
Vártunk. Majd kinyílt az ajtó, és kijött egy, kettő, három...hat ember. Apuka beslisszolt, majd mi is ketten, az őr meg csak állt zavarodottan.
Nem vártuk meg hogyan bírkózik meg ekkora számmal, mert nagyon hideg volt, és a szél is fújt, de belegondolni sem merek, hogy meddig kéne várnia mondjuk egy kiránduló osztálynak.
Aznap mindenesetre megtudhattuk, hogy a 2×2=4 szabály nem érvényes a múzeumokban. Ott a kettő az kettő, a négy az négy. Nem osztunk, nem szorzunk, nem göngyölítünk.
Ha nem vagyok tanúja, magam sem hiszem el...