Pajkos

on . Beküldve: Családi történetek

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Apai nagyszüleim kiváló gazdálkodók voltak. Miután Nagyapa hazajött a hadifogságból, és felépült, béreltek egy tanyát. Égett a kezük alatt a munka. Igen rövid idő alatt előteremtettek annyi pénzt, hogy megvegyék a saját tanyájukat, de minden tervüket keresztülhúzta az államosítás. Továbbra is gazdálkodtak, de onnantól már nem volt lehetőségük a kitörésre. Volt háztájijuk, szőlőjük, minden évben az igények szerint termeltek valamit (dohány, paprika stb.) a tsz-től bérelt földön. 
Mi gyerekek is segítettünk a nyári szünetekben. Persze így visszagondolva nélkülünk gyorsabban haladtak volna. 

Tartottak állatokat is, baromfit, disznót, tehenet, nyulat, galambot... A galamboknak Nagyapa gyönyörű dúcot épített. Olyan volt, mint egy kis kastély. A tehénnel kapcsolatban arra emlékszem, hogy délutánonként csak ki kellett nyitni nekik a kaput, mert amikor terelték őket haza a legelőről, mindegyik a maga portájára ment be. Kivéve egy, aki a mi tehenünk barátnője lehetett, mert az mindig hozzánk jött be. Remek program volt Mimivel, a nagynénémmel kergetni a tehenet a nyári konyha körül.  
A disznók segítettek leszokni a cumiról. Egyszer bedobtam közéjük, majd mikor kértem, mindig megkérdezték, hogy kivegyék a dagonyából. Inkább lemondtam róla. 
Egyedül lovat nem tartottak. Azt tudom, hogy régen volt az is nekik, és azt is tudtam, hogy Nagyapa nagyon vágyik rá. Végül több mint húsz év után annak is eljött az ideje. 
Először a lovaskocsi lett kész. Nagyapa nagyon ügyes asztalosmester volt, de minden máshoz is értett. Ha valami lehetetlent kellett megcsinálni, akkor mindenki Mihály bátyámnál, Nagyapánál kopogtatott. A kocsi olyan szépre sikerült, hogy tényleg a csodájára jártak. Majd eljött a nagy nap, és Nagyapa végre megvette Pajkost, egy gyönyörű pej csikót.

A neve nagyon találó volt. Öntudatos, vad, de játékos állat volt. A középső udvaron állt az istálló, és ha Pajkost Nagyapa kihozta, nekünk gyerekeknek nem volt szabad bemenni oda. Nem kis veszélyt jelent egy ugrándozó csikó. Pajkos meg különösen nem tűrte a kötöttségeket. Nagyapa viszont kemény kézzel, türelemmel, kitartással és végtelen szeretettel megszelidítette azt a vadócot. Rajongtak egymásért.

Emlékszem, egy meleg nyári nap volt, amit egy frissítő zápor tett elviselhetővé, amikor Nagyapa először fogta be Pajkost a kocsi elé úgy, hogy az utcára is kimentek. Nagyapa, a két fia, Apu és Keresztapám is felültek a bakra, és büszkén elindult a menet. Mi gyerekek, a házból néztük őket, amint elhagyják az udvart. Nagy volt az izgalom, és nem túlzok, ha azt mondom, hogy falu szinten, mert mindenki kíváncsian várta már ezt a pillanatot. Nagyapa azt kérte, hogy amíg nem érnek vissza, ne menjünk ki az udvarra. 
Na nem sokáig unatkoztunk odabent. Először Nagyapa hangját hallottuk meg, aki úgy káromkodott (ahogy ők mondták káronkodott), mint egy kocsis. De kocsi nélkül, kantáron vezetve a lovat. Kár, hogy nem jegyzeteltem, mert soha senkit nem hallottam még olyan cifrán és színesen káromkodni, mint akkor őt. Majd kisvártatva megjött a lovaskocsi is, amit Apuék húztak, lehajtott fejjel, vörös arccal és rázkódó vállakkal. Nem kis erőfeszítésükbe került leplezniük Nagyapa előtt, hogy majd megszakadnak a nevetéstől. A délután folyamán többször hagyták el sietve a társaságot, majd kis idő múlva könnyes szemekkel tértek vissza. 

Az történt, hogy az utca végén a zápor után egy nagy tócsa volt az út közepén, amit Pajkos Nagyapa minden próbálkozása ellenére a villanyoszlop és a kerítés közötti egy méter széles szakaszon akart kikerülni. A ló még átfért, de a kocsi fennakadt.  
Persze az első sikertelen kocsikázást számos sikeres követte, de nem elég.

Nagyapa varatlanul megbetegedett, majd elég hamar legyőzte őt a kór. Talán három évig sem tartott kettejük kivételes barátsága Pajkossal. Amikor Nagyapa elment, a ló is megváltozott. Én azt mondanám akkor nőtt fel. 
Pajkost Nagyapa temetésének napján vitték el. Szerintem Mama jól választott neki új gazdát. Az biztos, hogy szeretni soha senki nem tudta már úgy, mint ahogy Nagyapa szerette őt, és úgy érzem, hogy ez fordítva is igaz, de láttam a férfi szemében azt a csillogást, amit Nagyapáéban is láttam, amikor Pajkosra tekintett. 
Talán már ismét együtt vannak, mert ha létezik örök barátság, az övék az volt.

 
 
https://static.xx.fbcdn.net/rsrc.php/v3/yL/r/SB9e9hNA59r.png"); background-size: 26px 290px; background-repeat: no-repeat; display: inline-block; height: 16px; width: 16px; background-position: 0px -136px;">
484 embert ért el.
 
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Hozzászólás