Kriszta szösszenetei

távoli üzenet annak, aki elsőre olvasta

on . Beküldve: Kriszta szösszenetei

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

Végre hazaért. Hosszú nap volt, és bár eredményes, érezte is a jóleső fáradságot a tagjaiban, sajnálta, hogy borult a tervezett programja. Ma már a szabadságát kellett volna töltenie, de tegnap este még befutott egy nagy megrendelés, ami nem várhatott volna még két hetet.

Először Kata is otthon akart maradni vele, de mondta neki, hogy nyugodtan utazzon le ő is a húgáékkal reggel, ő meg majd másnap megy utánuk.
Nagyon várták ezt az utazást mind a négyen, ők és Kata húga a férjével, már féléve lefoglalták a Baranyai-dombság lankái közt található nyaralót. Egy ismerős ajánlotta, és a fotók alapján igazi békés környezet, pont olyan, ahol teljesen maguk lehetnek, hiszen még térerő sincs a völgyben, be kell menni a faluba, ha telefonálni akarnak majd. Egyszerűen tökéletesnek tűnt, pont erre van most szükségük, a teljes kikapcsolódásra. Az nászútjuk óta nem voltak sehol, és ennek már lassan két éve.

Kemény két év volt, sokat dolgoztak, de beindítottak egy sikeres vállalkozást, kiépítettek egy stabil megrendelőkört, és egyre ismertebbek a piacon a megbízhatóságukkal és a minőséggel, amit nyújtanak. Igen, ez már jó alap, végre jöhet a baba.

Mindenki azt mondja, hogy még olyan fiatalok, várjanak a gyerekvállalással, hiszen ő még csak 27 éves, Kata meg csak 25, de ők nem szeretnének tovább várni. Hat éve vannak együtt, az egyetemen ismerkedtek meg, és biztosak benne, hogy egy életre terveznek közösen, abban pedig már helye van egy picinek is. Átbeszélték, és ezzel a két héttel kezdődik az új életük, azt az élet, amit majd már szülőként élnek. Persze nem tudhatják, hogy mikor lesz Kata várandós, de maga a várakozás ideje elé is boldogan tekintenek, amolyan szülő felkészítő időszakként.

A telefonja csörgése zökkentette ki a gondolataiból. Alig találta meg a táskájában, biztosra vette, hogy le fogja tenni a hívófél, kevesen várnak meg ennyi kicsöngést. Ehhez képest, amikor gyorsan belehallózott, meglepődve hallgatta, hogy egy kellemes, lágy dallam szól benne. Nem tudta eldönteni, hogy hívásvárakoztatás, vagy csak valahol a háttérből hallatszik a zene. Egy darabig várt, de miután senki nem szólt bele, lerakta. Még el kell küldenie pár emailt, elindítania néhány utalást, és hamar le akar feküdni, hogy reggel korán indulhasson.

Felmerült benne, hogy még este leutazik, de fáradt volt öt órát vezetni sötétben, inkább hajnalban indul. A tévét is kikapcsolta, ami eleve csak alapzajnak kellett neki, mert nem bírta a teljes csendet. De inkább az, mint a média híreknek nevezett riogatása. Kiraboltak egy bankot, felgyújtotta a szeretője házát, leszúrta a szomszédját, tömegszerencsétlenség több halottal, és amikor kifogytak a napi tragédiákból, de kellett még valami kitölteni a műsoridőt, akkor jöhetett a tavaly is kirabolták, az is felgyújtotta, őt is leszúrták... Ez rémes, inkább berakott egy CD-t a lejátszóba.

Ismét csörgött a telefonja, megint egy ismeretlen szám. Felvette, és ismét a zene szólt csak benne, ezért rögtön le is tette. Erre most nincs ideje. Még félórát dolgozott, és épp kikapcsolta a gépet, amikor újból megszólalt a telefon. Gondolkozott rajta, hogy kinyomja, ismeretlen szám, valaki szórakozik vele, de végül adott még egy esélyt neki, felvette. Vidám nevetés hallatszott a készülékből:

- Halló.
- Szia!
- Te vagy az Kata!? Azt hittem már megint szórakozik valaki.

Ismét nevetést hallott, mintha sokan lennének a háttérben, és igen, ezt a zenét hallotta az előző két hívásnál is.

- Te próbáltál hívni korábban is? Minden rendben van?
- Igen, minden rendben. Nagyon szép itt, egyszerűen gyönyörű, de ne gyere utánunk!
- Hogy mi van? Mi az, hogy ne menjek utánatok? Biztos, hogy minden rendben?
- Igen, de ne gyere utánunk! Egyszer, majd valamikor találkozunk, de most ne... ne gyere! Ígérd meg! Ígérd.... - és már csak a zúgást hallotta, megszakadt a vonal.

Olyan sebesen kergetőztek a gondolatai, hogy nem érte utol őket. Mi történhetett? Lenne Katának valakije? Kizárt, annak lettek volna árulkodó jelei. Együtt dolgoznak, közösen járnak még vásárolni is, szinte minden percet együtt töltenek. Nem érti. Boldogok voltak. Terveik voltak. Nem, erre nincs magyarázat.

Próbálta tárcsázni Kata számát, de rögtön a hangposta jelentkezett. Persze, ott nincs térerő, biztosan utcai fülkéből hívta, azért jelzett ismeretlen számot. Úgy döntött elindul, nem vár reggelig. Tudnia kell mi történt, mert belebolondul. Pár perce még ő volt a világ egyik legboldogabb embere, most meg a rettegés fojtogatja.

Lassan jutott csak el a tudtáig, hogy csengetnek. Amikor kinyitotta az ajtót, két rendőr állt előtte, egy nő és egy férfi. A nevén szólították, felmutatták a jelvényeiket, majd a nő szomorú hangon közölte vele, hogy ma délelőtt a felesége autóbalesetben elhunyt, a sógornőjével és a sógorával együtt. Egy kamion műszaki hiba miatt felborult az autópályán, pont az ő autójukra. Azonnal életüket vesztették, nem szenvedtek. Nagyon sajnálják, fogadja őszinte részvétüket. Tudnak-e segíteni valamiben? Felhívjanak valakit? Esetleg elvigyék valahova, ha nem szeretne egyedül maradni?

Tompa ürességgel hallgatta a szavakat. Hallotta, mind mélyen belemart a lelkébe, de az agyáig nem jutottak el. Megköszönte a tájékoztatást, biztosította őket arról, hogy minden rendben lesz, nincs szüksége senkire, elfogadta a kártyát, amin a segélyvonalak telefonszáma volt, elköszönt, becsukta az ajtót, és hosszú percekig csak állt a hideg falnak dőlve. Majd eleredtek a könnyei.

Meghalt. Kata nincs többé. Nincs élete, jövője, bármi értelme annak, ami ezután jöhet. Kata nélkül nincs létezés, zokogva csuklott össze. Talán órák is elteltek, vagy csak percek, nem volt számára idő, csak a Kedves mosolygós arcát látta, és azt érezte, hogy megszakad a szíve. Már ereje sem volt sírni, csak kimerülten feküdt a padlón. Hosszú idő után megpróbált felállni, és ekkor hasított a tudatába: A TELEFON!

Most beszélt vele, de akkor nem hallhatott meg délelőtt. Ez mekkora hülye vicc!?! Ki az a beteg elme, aki ilyennel szórakozik?!? Ki az, aki szerint vicces ez az egész??? Dühösen rohant be a szobába, és nézte a híváslistát, hátha rájön valamire. De a készülék a délutára egyetlen bejövő hívást sem jelzett. A telefon szerint nem volt fogadott hívása. A kézzelfogható valóság szerint nem beszélt Katával...

Már értette. Igen, egyszer, majd valamikor újból találkozni fognak, de ahhoz most még nem mehet utánuk. Ha látni szeretné még valamikor, akkor várnia kell. Várnia, hogy eljöjjön az ő ideje is...

 
 
413
elért ember
94
aktivitás
 
  • Krisztina Papp Ez még nem az, amit ígértem, azt még nem érzem kereknek, de ez is egy próbálkozás részemről. Egy kitalált történet, amit a fantáziám szült.
    Válasz írása...
  • Hajnal Csilla Én kaptam ilyen hívást, férjem autóbalesete után, sokan nem hittek nekem mert ott sem látszott a hívàs előzményeknél https://www.facebook.com/images/emoji.php/v9/td3/1/16/2639.png");">☹️ kiírta a nevét de csak zúgást hallottam ... ennek 13 éve https://www.facebook.com/images/emoji.php/v9/t71/1/16/1f614.png");">😔
     
  • Kinga Ravasz Legközelebb egy figyelmeztetést írj elé! Azt hittem egy boldog történet lesz... https://www.facebook.com/images/emoji.php/v9/tcb/1/16/1f641.png");">:(
     
  • Krisztina Nyergesné Bogdán Imádom az írásaid,de ez most ki szakított a lelkemből egy darabot....https://www.facebook.com/images/emoji.php/v9/t22/1/16/1f61e.png");">😞
     
  • Lexa Frank Megszakadt a szívem.https://www.facebook.com/images/emoji.php/v9/te/1/16/1f622.png");">😢 Már az elején tudtam, valahogy éreztem, hogy mi fog történni, de nem bírtam abbahagyni, muszáj volt elolvasnom. Rettenetes ilyet átélni, én bele is pusztulnék.https://www.facebook.com/images/emoji.php/v9/t71/1/16/1f614.png");">😔https://www.facebook.com/images/emoji.php/v9/t9b/1/16/1f97a.png");">🥺
    • Krisztina Papp A tragédiákat sajnos nem tudjuk kizárni az életünkből, bármennyire is szeretnénk. De ha már bekövetkezik, talán elviselhetőbbé teszi az elviselhetetlent, ha kapunk valami jelzést...
    Válasz írása...
  • Andrea Tölgyesi Összeszorult a torkom...
     
  • Zsófi Nyíri Jajjj... https://www.facebook.com/images/emoji.php/v9/te/1/16/1f622.png");">😢https://www.facebook.com/images/emoji.php/v9/te/1/16/1f622.png");">😢https://www.facebook.com/images/emoji.php/v9/te/1/16/1f622.png");">😢
     
  • Klaudia Molnár Ez a tortenet oriasi hatassal volt ram. https://www.facebook.com/images/emoji.php/v9/tad/1/16/1f632.png");">😲https://www.facebook.com/images/emoji.php/v9/t9b/1/16/1f97a.png");">🥺

     

     

     

     

     

 

 

SZE 23:20

Krisztina Nyergesné Bogdán
 
Imádom az írásaid,de ez most ki szakított a lelkemből egy darabot....😞
Szia!
Kriszta szösszenetei
Szia! 🙂
Krisztina Nyergesné Bogdán
 
Ne haragudj h ilyen későn...
De ez amit leírtál... 😢😢😢 ez velem 16 éve pontossan ugyanígy megtörtént 😢😢😢😢😢😢😢💔
Kriszta szösszenetei
Most fejeztem be a történetet, egy darabig biztosan nem fő k még aludni
Jaj, ne haragudj!
Krisztina Nyergesné Bogdán
 
Dehogyis.... honnet tudhattad
Nincs nap h ne jutna eszembe... de most h olvastam ujra éltem szinte....
Kriszta szösszenetei
Persze, nem tudhattam, attól még nagyon sajnálom
Krisztina Nyergesné Bogdán
 
A közepétől már levegőt is alig vettem..... 😞
Kriszta szösszenetei
Nem találom a szavakat...
Krisztina Nyergesné Bogdán
 
Nem szeretelek volna zavarni.... de ez annyira életszerü irás... még annak ellenére is hogy nekem személyes fájdalmam is van ...
Annyi a különbség... hogy en mar akkor kismama voltam.. 😞 😢
Kriszta szösszenetei
Köszönöm a bizalmadat! Megkérdeztem, hogy azóta találtál-e boldogságot?
Krisztina Nyergesné Bogdán
 
Es a telefonos része az pedig hihetetlen, de igaz tud lenni.... azt éltem meg egesz du hogy beszeltunk... es arra kért ne menjek utánna ... pedig csak ledőltem aludni.... mielott elindulok utánna... es csengettek....
Krisztina Nyergesné Bogdán
Krisztina válaszolt neki: Kriszta szösszenetei
 
Köszönöm a bizalmadat! Megkérdeztem, hogy azóta találtál-e boldogságot?
Egy férfi aki melletem van.... de boldog már sosem leszek... Ő elvitte magával a boldogságomat... és a kisbabámat... elvetéltem 😞 temetés után
Kriszta szösszenetei
Tudod, elōször lett volna a történetben egy baba is, de átírtam....
Krisztina Nyergesné Bogdán
 
Hmmm....
Köszönöm neked az írást...
Azt hiszem ezt az estét “vele” töltöm.
Csak előtte át gondolom ( nem túl gondolom) hogy miért jött velem szembe ez az iras.. sokat gondolok rá.. de mégis én ezt valami jelnek gondolom.. vagy csak akarom annak gondolni??....
Kriszta szösszenetei
Én köszönöm ismét a bizalmadat! És kívánom, hogy egyszer, majd valamikor találkozzatok, és boldogok legyetek! Hiszem, hogy így lesz.
😍1
És még valami....
Krisztina Nyergesné Bogdán
 
Én már nagyon várom h találkozzam vele 🥰❤️
Kriszta szösszenetei
Mielőtt olvastam volna az utolsó mondatodat, az villant be, hogy ez üzenet lehet neked. Kábé este fél nyolckor jött, hogy írnom kell, és magam sem értettem, hogy miért. Ez nem az én stílusom... Szinte biztosra veszem, hogy neked szól: ideje boldognak lenned, addig is, amíg nem találkoztok
Krisztina Nyergesné Bogdán
 
Esküszöm... hogy nekem meg az jött h nem szoktál ilyen témaban stilusban irni... ez nekem szol... első mondatoktol éreztem.....
Köszönöm 🙏😞
Kriszta szösszenetei
❤️
Krisztina Nyergesné Bogdán
 
Bár en mar tenyleg nem tudok “boldog” lenni... max élek... ezt neki is tudnia kell h nelkule nem megy....
No de tenyleg elkoszonok.... Jó éjt
Kriszta szösszenetei
Nincsenek szavak... talán ez az üzenet hoz majd némi megnyugvást neked. Próbálj te is aludni, és ha úgy gondolod, bármikor írj nekem. Örülni fogok neki, neked... Jó éjt!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hogy van Fáni?

on . Beküldve: Kriszta szösszenetei

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

Tegnap egy barátommal beszélgettem, amikor sms-e érkezett. 
A szöveg: "Hogy van Fáni?"
Se a telefonszámot nem ismerte, Fáni ismerőse sincs...
A válasz: "Nem tudom ki vagy, azt sem, hogy ki az a Fáni, de ha megtudsz róla valamit, kérlek értesíts! Most már engem is érdekel."

 
 
823 embert ért el.
 
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Hozzászólás
Hozzászólások
Zsófia Erzsébet Dicenty És hogy van Fáni, tudjuk már? 
1
Kezelés
 
VálaszÜzenet45 hete
Kriszta szösszenetei  Még nincs hír, de amint lesz, jelentkezem vele. 
1
Kezelés
 
Válasz45 hete
Zsófia Erzsébet Dicenty Feltétlenül, lécci'. Most már engem is érdekel. Tiszta izgatott lettem 
1
Kezelés
 
VálaszÜzenet45 hete
Zsófia Erzsébet Dicenty Nem tudtuk meg mi van Fánival, ugye.... örök rejtély marad ez életemben.
1
Kezelés
 
VálaszÜzenet41 hete
Kriszta szösszenetei Én sem tudom.  Ez az igazi titok, nem Tuthanhamon sírja!
 
Kezelés
 
Válasz41 hete
Kriszta szösszenetei
Válasz írása...
 
 
 
Gábor Tislerics Hasonlot már én is kaptam!,,de a szöveg az???...18 karikázva!
1
Kezelés
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
VálaszÜzenet45 hete

360 fokos fordulat

on . Beküldve: Kriszta szösszenetei

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

Szeretem a pozitív embereket! 

Egyik ismerősöm lelkesen meséli, hogy valami egészen fantasztikus dolog történt vele, 360 fokos fordulatot vett az élete.

Na, így kell hozzáállni a dolgokhoz! Ilyen lelkesen örülni annak, ha nem történik semmi...

 
 
743 embert ért el.
 
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Hozzászólás
Hozzászólások
Attila Csörsz "Szeretem a pozitív embereket!"

akkor ezt itt buktam be
...Bővebben
 
Kezelés
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
VálaszÜzenet51 hete
Kriszta szösszenetei Te kihívás vagy nekem!  NEM ADOM FEL!!!
 
Kezelés
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Válasz51 hete

Akarom-e tudni

on . Beküldve: Kriszta szösszenetei

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

Azokban a pillanatokban, amikor leesik az IQ szintem ( jó magasról nagyot tud esni  ), "akarom-e tudni" teszteket szoktam kitölteni. Akkora hülyeségek, hogy szinte már szórakoztatóak csökkentett intelligencia üzemmódban.

Először ismerem-e a férfiakat kvízt töltöttem. 50-ből csak egy nő tudja sikeresen teljesíteni, és persze, hogy én vagyok az az egy. Én, a Szuperwomen. Agyon lettem dicsérve. Átlagon felüli és igazán lenyűgöző vagyok, nagyon erőteljes, okos, kifinomult, stílusos, csodálatos... vártam, hogy majd mondanak valami újat is... de a lényeg, hogy mindent tudok a férfiakról. 
Persze olyan fontos kérdéseket kellett megválaszolnom, mint például mit csinál egy férfi, ha medvével találkozik. Opciók: halottat tettet, fára mászik, megverekszik vele. 
Az igazi válasz, miszerint "készít egy szelfit" persze nem szerepelt köztük!
A fára mászás alapból kilőve, mert ki nem tudja, hogy a medve is tud fára mászni... illetve a medve tud fára mászni....
Volt a halottnak tetteti magát. Tuti, hogy a teszt készítője soha nem volt még állatkertben. Az összes pasi nagyon is élőnek látszik a medvebarlang környékén...
Az utolsót választottam, mert a férfiak olyan erősek, bátrak, mit nekik egy medve... és döbbenet, de ez volt a jó válasz. Hmmm.....
Lehet, hogy ezért kell a macikat ketrecekben tartani, hogy az urak össze ne csapják őket...?

A következő tesztből megtudtam, hogy előző életemben kereskedőnőként éltem New York City-ben az 1700-as években, ahol felelőségteljesen egy bányaaknába esve leltem halálomat. Ez megint annyira valószínű, hogy ne is vitassuk.

Megtudtam, hogy igazi lényem mitikus sellő. Gyönyörű, ellenállhatatlan vagyok, az őrületbe tudom kergetni az embereket (azért ebben lehet valami), és nem bírják levenni rólam a szemüket. Ez is biztos, mert maradandó élmény lehet egy víziszonyos sellő agonizálása. Már a víz látványa is elég nekem, hogy ne kapjak levegőt. Minden, ami fürdőkádnyi mennyiségnél nagyobb víztömeg, szorongást vált ki belőlem. Csodálom, de félem is.
Egyszer lehet, hogy majd elmesélem azt, amikor rávett a volt férjem a búvárkodásra. 

Volt még egy, a hölgybizonyítvány. Naná, hogy akartam tudni. Megint tökéletes vagyok! Már szinte uncsi.
Viselkedésmód 104%
Méltóság 104%
Divattudatosság 104%

Az összesített hölgyosztályzatom tratatataaaam: 236%

Már egy órája azt számolom, hogy ez meg hogy a fenébe jött ki nekik. Még mindig mélyrepülésben lehet az IQ szintem, mert a megoldást Mensa szinten sem találnám, de ott legalább hagynám a francba az egészet...

Kriszta szösszenetei fényképe.
 
674 embert ért el.
 
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Hozzászólás

KRESZ módosítások

on . Beküldve: Kriszta szösszenetei

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

Olvastam, hogy szigorítanák a KRESZ-t. Telefonálás, evés, ivás, táskában kutatás... 
Persze van amivel egyetértek, de például mi van az evéssel? A kameráknak rögzítenie kell a szendvicset is, vagy elég csak a rágás ténye? De akkor mi van a rágózással? Lesznek rágási szakértők, akik eldöntik, hogy ettünk, vagy rágóztunk?
A buszokon már tilos enni. Keményen büntetnek érte. Ekkora kitolást a néppel! A magyar ember, ha távolságit utazik, eszik. Olajszagú rántotthús és fokhagymás fasírt ilyenkor kötelező. Meg lettünk fosztva ettől a sokgenerációs néphagyománytól.

Az autóknál a biztonságos közlekedést veszélyeztető tényezőket akarnák korlátozni ezzel. Úgy érzem, kezdünk megint átesni a ló túloldalára. 
Állítólag, a zenehallgatással is baj van. Bezzeg az útszéli reklámtáblák virágkorukat élik. Azok elvonhatják a figyelmünket, olvashatjuk, bámulhatjuk őket a vezetésre való koncentráció helyett. Vagy az én ítélőképességemmel van baj, vagy baj van.

Viszont nekem is lenne pár ötletem, ami súlyosan zavaró tényező tud lenni vezetés közben. Talán eljutnak az illetékesekhez a javaslataim, és végre megnyugodva tudnánk közlekedni az utakon.

1. Én elsőként tiltanám be az utasokat az autóban. Azok aztán nagyon zavaróak tudnak lenni. Beszélnek, mocorognak, kérdeznek, rontják a kilátási viszonyokat... hogy lehet így vezetni?!? Tiltsuk be!

2. Betiltanám azt az izét is, ami a szélvédőn mászkál fel-alá esőben. Kalimpál ott nekem, csíkot húz az üvegen, nem győzöm kapkodni a szemem alatta-felette. 
Tiltólistára vele!

3. Az index. Veszélyes! Olyan bizonytalan. Ég.. nem ég... ég... nem ég... maga sem tudja mit akar. 
Betiltani!

4. Szabályozni kellene a madarakat is. Telibeplaccsantják a szélvédőt, állandóan fékezésre kényszerítenek a kamikáze repüléseikkel. 
Tiltsák ki őket az utak légteréből!

5. Én betiltanám a napsütést is. Vannak olyan fényviszonyok, amik kifejezetten korlátozzák a látási viszonyokat. És ha már itt tartok, a ködöt, a szelet és az esőt is tiltólistára tenném. Az utóbbival a 2. pontban felvetett probléma is megoldódna.

6. Utoljára hagytam a pislogást. Az nagyon veszélyes! Fontos, lényegi dolgokról maradhatunk le miatta. Én például pont nem láttam egy dokufilmben azt, amikor mutatták a lajhárok szerelmi életét. Ritka, egyedülálló pillanatnak harangozták be, csak arra nem hívták fel a figyelmet, hogy ez esetben a pillanaton van a hangsúly. Először sikerült őket lencsevégre kapni, én meg pont pislogtam....
A pislogás veszélyes! Szabályozzuk rendeletekkel!

Remélem segítettem, hogy végre helyére kerüljenek a dolgok!

 
 
363 embert ért el.
 
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Hozzászólás

Buszon utazni egy élmény!

on . Beküldve: Kriszta szösszenetei

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

Egyik alkalommal két fiatal hölgy magasröptű párbeszédének voltam hallgatólagos tanúja. A téma a szex és a pasik voltak. Gondoltam, hogy ezt a világ minden kincséért sem hagynám ki, ezért elraktam a fülhallgatót, és lemondtam a zenehallgatásról. Ki tudja, hogy ebben a rohanó, nagyléptékű fejlődést és változást hozó világban az e még a szex, mint az én időmben?  
Nagyon tanulságos volt.

Előszöris megtudtam, hogy minél gazdagabb egy pasi, annál jobb az ágyban. Ezt az összefüggést eddig nem ismertem. Mindenesetre Bill Gatest fölvettem a titkos ötös listámra. (Pedig nehéz döntés volt, mert Hugh Jackmannek így már csak négy hely jut.)

Majd megtudtam, hogy egyikőjük aktuális pasija lajhár az ágyban, mert olyan lassú. 
Itt majdnem bekapcsolódtam az eszmecserébe, hogy megvédjem a lajhárokat. Pár hónapja láttunk egy filmet egy lajhárfarmról. Azóta lajhárt akarok! Nincs még egy ilyen ronda cuki állat. A film egyedülálló ritkasága az volt, hogy két szerelmes lajhár meghitt pillanatának lehettünk szemtanúi. Persze csak akkor, ha ügyes voltál. Mert ha nem jól kaptad el a ritmust, és épp pislogtál egyet, pont lemaradtál róla. Én így jártam. Elszalasztottam a pillanatot. 
A lényeg, a lajhár villámgyors, ha a szexről van szó.

De a nap fénypontja a következő párbeszéd volt:
-Te mivel védekezel?
-Számolok.
-És meddig?

  

 
 
592 embert ért el.
 
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Hozzászólás
Hozzászólások
Péterné Kátai HÁT ...,NEM ÉPPEN EZ A BIZTONSÁGOS VÉDEKEZÉS CSÚCSA / ÉN ÚGY HALLOTTAM , SOKSZOR A BIOLÓGIAI ÓRA IS ELCSÚSZHAT: A GYÓGYSZEREK ÉS EGYÉB MÁS ÁLLAPOTBELI BEHATÁSOK MIATT !! / K.B. ANNYIT ÉR ,MINT EGY IMA ... ! DE AHOGY AZT ÉRZÉKELTEM A TÁRSNŐJE SEM VOLT EBBEN A TÉMÁBAN TÚL JÁRATOS ... !! NOS.., EZÉRT SOKASODUNK AKARATLANUL IS TALÁN MÉG MINDIG ... !
1
Kezelés
 
VálaszÜzenet1 éve
Ágnes Vargáné Fincziczki és a következménnyel ki számol??Örülök,hogy nekünk más normákkal élő a lányunk
2
Kezelés
 
VálaszÜzenet1 éve
Gábor Tislerics Érdekes a fiatalok ugyond megosztom a magánéletem veled,..párbeszéd. De hallottam már sokkal merészebb párbeszédet is !!!...
1
Kezelés
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
VálaszÜzenet1 éve

Macinyomda

on . Beküldve: Kriszta szösszenetei

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

Ez zseniális! Így készít ez a férfi képeket macikról.
Felvetettem a gyereknek, hogy művészcsalád lévén kipróbálgatnánk mi is ezt a technikát, olyan sok fotó készült már róla, most újíthatnánk.
Tud ám csúnyán nézni.....

Kriszta szösszenetei fényképe.
 
746 embert ért el.
 
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Hozzászólás
Hozzászólások
Erzsébet Császár Ez tök jó! 
Akrilfestéket használ, vagy nem tudni?
Mert akkor van hozzá mindenem. 
 
Kezelés
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
VálaszÜzenet1 éve
Kriszta szösszenetei Igen, azt. 
 
Kezelés
 
Válasz1 éve
Erzsébet Császár akkor már csak egy macit kell kicsikarni a gyermek készletéből... 
 
Kezelés
 
VálaszÜzenet1 éve
Kriszta szösszenetei Mondd, hogy mosásra viszed, így azt sem kell megmagyaráznod, hogy miért kapja vissza vizesen. 
2
Kezelés
 
Válasz1 éve

Hétvégére

on . Beküldve: Kriszta szösszenetei

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív

Kellemes hétvégét kívánok mindenkinek! 

Kriszta szösszenetei fényképe.
 
515 embert ért el.
 
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Hozzászólás
Hozzászólások
Péterné Kátai Legyen szép neked is !!
1
Kezelés
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
VálaszÜzenet1 éveSzerkesztve

Még mindig bírom az internetet

on . Beküldve: Kriszta szösszenetei

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
Kriszta szösszenetei frissítette az állapotát.

Megmondták a tutit, én valójában egy boszorkány vagyok. Na ne!... Ééén??? ....Nem is értem... 
Ezt tisztáznom kell!

- Az, hogy senki nem akar kártyázni velem, mert mindig én nyerek, nem az én hibám. Tehetek én arról, hogy 10-ből 8-szor azt a lapot dobják le nekem, amire épp gondolok? De kétszer nem......mert nincs olyan a kezükben.

- Arról sem tehetek, hogy minden krimi első öt percében megmondom, hogy ki a tettes. Ez csak józan logika. Meg kell figyelni a szereplőket, és amelyik a legkedvesebb, legártatlanabb és legszimpatikusabb, az a gyilkos.

- Az, hogy nincs ellenségem, nem azt jelenti, hogy kihaltak, csak nem gyűjtöm őket.

- Az a nagy fekete üst a kertünkben csupán egy bogrács. Nagy a család, kellenek a méretek.

- Hogy volt már három fekete macskám? Ennek csupán praktikus okai voltak. A feketén kevésbé látszik a kosz.

- Tényleg vannak denevéreink, pókjaink, békáink....de a Bükki Nemzeti park kezdődik az utcánk végén. Ergo: ez az életterük.

- Az is tény, hogy egyik évben ültettünk fűszernövényeket a kertben, de mind legális volt. Megvettük a piacon a palántákat, jó sokat, de mire hazaértünk, már egyikről sem tudtam mi. Kénytelen voltam főzéshez elhasználni őket...

- Az sem igaz, hogy megsemmisítő a pillantásom. Ha az lenne, eltűnt volna a gigaméretű gólyafos a kocsim szélvédőjéről, és nem nekem kellett volna eltakarítanom.

- Az igaz, hogy szeretnék egy igazi vesszőseprűt, de csupán nosztalgikus okokból. Nincsenek kõzlekedési szándékaim vele.

Tehát tisztáztam magam, és már mindenki számára nyilvánvaló, hogy én egy angyal vagyok.
S mivel angyal vagyok, kötelességem mindenkit figyelmeztetni, hogy a boszik manapság szívesen bújnak álruhába megtévesztés céljából, vagyis egyáltalán nem biztos, hogy mindenki angyal, aki annak látszik.....

 
 
140 embert ért el.
 
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Hozzászólás

További cikkeink...