Amikor elhunyt anyósom egyik idős női rokona, szóltak, hogy van egy doboznyi régi irat, képeslap, levél, fénykép, érdekel-e minket. Végül én jelentkeztem, hogy szívesen átnézném. 
A doboz évekig a sufniban volt, többször átázhatott, szinte porlott, ahogy felvettem. Amikor kinyitottam, először a dohos szag csapta meg az orromat, majd az ázott, sárga papírlapok látványa tárult elém, és ami miatt mégis majdnem ott hagytam, a temérdek egérszar. Irtózom az egerektől, még a gondolattól is kiráz a hideg, hogy hozzáérjek valamihez, amihez egy egér is.
Nem is voltam hajlandó többet megfogni, és otthon is csak a teraszra kerülhetett a doboz.
Húztam gumikesztyűt, és 40 négyzetméternyi teraszt kezdtem beborítani a dobozból sorra előkerülő emlékekkel.

Óriási meglepetésemre, főleg a dobozt rágták az egerek, meg az elválasztó kartonokat, alig volt benne olyan fénykép, ami sérült lett volna. Az iratok meg mind teljesen épek voltak. 
Találtam legalább két tucat születési, házassági és halotti agyakönyvi kivonatot az 1800-as évek végéről, és az 1900-as évek elejéről. Képeslapokat, leveleket főleg a két háború közötti időből. Egy Album feliratú dobozkát, amiben vékony papírlapocskák voltak, olyan színekben, mint régen a selyemcukorkák. Volt, amin kedves kis rajzok voltak, volt, amire írtak egy idézetet, versecskét, jókívánságot, főleg németül, és kivétel nélkül gyönyörűen rajzolt betűkkel. Nagyon sajnálom, hogy mi már nem így tanulunk írni, még nézni is élmény az ilyen írást. Egy több, mint 100 éves "emlékkönyv" volt.
Találtam egy kicsi barna, kopott, már foszladozó papír fényképalbumot is. Óvatosan nyitottam ki. Egy délceg katonatiszt fotója nézett vissza rám az első oldalon. Majd végiglapozva, a történelem egy szomorú időszakának, az első világháborúnak a kivonatos dokumentációja képekben: még vidám, bizakodó emberek, lovastisztek, katonazenekar, ágyúk fotói, majd szomorú tekintetű, megfáradt emberek, sebesült szállító szekerek, vonatok, temető...
Volt valami ünnepélyesen megható azokban a percekben. Szinte megkönnyebbülten nyúltam ezek után a doboz alján lévő fényképekért. Vegyesen voltak, úgy fele-fele a modern kori vékony fotók, és a régi, díszes, vastag papírra ragasztott megsárgult fényképek. Főleg az utóbbiak keltették fel a figyelmemet. Kalapos, napernyős, hosszú ruhás hölgyek, cilinderes, sétapálcás urak, fodros ruhácskákba öltöztetett gyerekek. A kisnemesi és a gazdag polgári élet emlékei.

Anyósommal hetekig próbáltuk kutatni, kik lehetnek a fotókon. Sok segítséget jelentettek a képek hátuljára írt nevek, helyszínek. Telefonon kértünk segítséget a nagy családtól, ha elakadtunk, izgalmas napok voltak, és legalább a kétharmadukat sikerült is beazonosítanunk.
Több család, több generáció fotói sorakoznak most némi rendszerbe szedve, hogy egyszer megkapják méltó helyüket.

Amikor az a fotó került a kezembe, amit láttok is, valahogy ismerősnek tűnt. Ezt sehogysem értettem, hiszen nem az én családom emlékei voltak ezek, de csak néztem a képet, és éreztem, hogy van valami fontos rajta. A felirat szerint Egerben készült. Amikor anyósom meglátta, szinte felkiáltott. A képen szereplő legifjabb hölgy a nagymamája volt, de ott volt még a déd- és az üknagymamája is a fotón. És, hogy miért volt nekem ismerős? A lányom nagyon hasonlít anyósomra, aki nagyon hasonlít az anyukájára, aki szintén az ő édesanyjára. A képen szereplő ifjú hölgy, mintha a lányom testvére lenne.

A fénykép története szomorú. Ők a Dunántúlon éltek, akkor Egerbe kirándultak, és egy lovaskocsi fellökte a fotón a rendezői bal oldalon lévő második hölgyet, az anyukát. Olyan szerencsétlenül esett, beverve a fejét, hogy kórházba került. Amikor jöttek látogatni, akkor készült a fénykép. Sajnos az anyuka nem sokkal később meghalt. A kórház melletti templom kriptájában van eltemetve.

Viszont van egy fénykép a birtokunkban talán 1891-ből, amin rajta van a lányom üknagymamája, szépnagymamája, és ősanyja is. Szerencsés teremtés, keveseknek adatik meg látniuk, milyenek voltak az őseik hat generációra visszamenőleg.

Ti találtatok már olyan kincset padláson, pincében, szekrény melyén, régi bőröndben, kertet ásva, aminek az eszmei értéke felbecsülhetetlen számotokra?