Az én történetem (második rész)

on . Beküldve: Történetem (blog)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

16 évesen műtöttek először. Göböket találtak a pajzsmirigyemben, és ugyan nem voltak rosszindulatúak, de azt mondták, hogy nem is kellene megvárni, amíg azok lesznek. Anyu akkor Nyíregyháza sztársebészét fogadta meg, aki úgy elvágta a nyakam, hogy a jobb fülemtől a bal kulccsontomig volt a heg, és a nyakizmaim is megsérültek. Nevet úgysem mondok, de annyit igen, hogy teljes részegen jött be a főorvos úr a műtétre. Soha többet nem láttam, a kontrollokat is más orvosok csinálták. Ő meg nagy karriert futott be....
Nagyon sokáig tartott, mire felépültem. Amikor 30 éves koromban újból meg kellett ismételni ezt a műtétet, rettentően féltem tőle. Műtét után, amikor felébredtem, már egyedül mentem ki pisilni. Ég és föld volt a különbség a két műtét közt. 
Kilenc éve közölték, hogy teljes pajzsmirigyeltávolításra van szükségem. Egy orvos sem akarta vállalni a műtétet. A hegesedések miatt már nagy volt a kockázat. Végül kapcsolatok révén egy vidéki nagyváros pazarul berendezett klinikájának igen jó nevű professzora megműtött. A hely pazar volt, az orvosok és a nővérek a helyzet magaslatán mind emberileg és szakmailag is, de ez is kevés volt. A műtét ugyan sikerült...de a beteg meghalt...viszont sikerült újraéleszteni. A részleteket nem mondták, én meg nem kérdeztem. Vannak dolgok, amiket nem feltétlenül kell tudni, úgysem változtat semmin.
Napokig feküdtem intenzív osztályon gépekre kötve. Az egy dolog, hogy rémesen unalmas, főleg, hogy már az ágyműködtető panel sem tudott lekötni, minden funkcióját kitapasztaltam, de az éhség mindennél rosszabb volt. Nem arra gondolok, amikor jelzi a hasunk, hogy már ideje lenne enni, hanem egy kínzó, maró éhségre. Van az a pillanat, amikor már bármire képes lennél, hogy kajához juss. Bármire! Harmadik nap végre kaptam pár szem kekszet. Egy délelőttöm ráment, hogy egyet elmajszoljak, mert nem tudtam nyelni. Azért nagyon finom volt.  
Egyik éjjel élőben nézhettem a Vészhelyzetet, mert az intenzíven minden válaszfal üveg volt. Behoztak egy részeg bácsit, akit szíven szúrtak egy késsel, ott állt ki a mellkasából, de ez nem különösebben zavarta. Kedélyesen cseverészett mindenkivel, a személyzet meg nem értette, hogy miért él még. Kiderült, hogy a kés megcsúszott a szívburkon, és arrébb tolta az egészet, még meg sem karcolta. Isten tényleg szereti a gyerekeket és a részegeket! 
Végre visszavittek az osztályra. Levegőt csak nagy erőfeszítéssel kaptam, hangom alig volt, és kiderült, hogy allargiás vagyok a penicillinre, tele lettem kiütésekkel. Olyan furcsa hangokat adtam ki, hogy mindenkire frász hoztam.
Egyik nap vicces eset történt. Kora reggel megérkezett Határozott Asszonyság és Engedelmes Férje. A bácsi műtötték, de nem volt hely a férfi osztályon, azért került hozzánk átmenetileg. A reggeli gyógyszerkiosztásnál ő is megkapta a magáét, közte egy nagy adag keserűsót. A felesége azonnal ráparancsolt, hogy vegye be. A bácsi erőtlenül próbálkozott, hogy nem-e lehetne-e esetleg-e egy kis vízben feloldani, de a nő leteremtette, hogy ne vitatkozzon vele. A bácsi pedig keserves arcot vágva nyeldekelte a sót. Alig végzett, mikor jött a nővér egy másfél literes kancsóval, hogy föloldja neki. Majd kiesett a kancsó a kezéből, amikor megtudta, hogy már nincs mit föloldani. Sietve hagyta el a kórtermet, és szerintem nem véletlen, hogy fél perc múlva kínzó, elfojtott nevetés hallatszott a folyosóról, ami a nap folyamán még többször is felhangzott. Különösen műszakváltásnál.
Én közben küzdöttem a levegőért, amire azt mondták, hogy a komplikációk miatt fellépő ödéma okozza, idővel elmúlik. Hazaengedtek.
Egy hónap is eltelt, amikor panaszkodtam a körzeti orvosnak, hogy még mindig fulladok, és csak fekvésre vagyok képes, mert semmihez nincs erőm. Elküldött a gégészetre, ahol kétoldali hangszalag-, és gégebénulást állapítottak meg. Hívtam a profot, mondta, hogy az kizárt, utazzak le hozzájuk, a saját orvosaikkal szeretne megvizsgáltatni. Így is történt. A vizsgálat megerősítette az Egerben megállapított diagnózist. Egy mm-es volt a légrésem! Egy egészséges embernek 8-10 mm.
A pajzsmirigy műtétek legnagyobb kockázata, hogy elvághatják a hangszalagmozgató idegeket. Nálam sikerült mindkét oldalit. Azt tudni kell, hogy ezek az idegszálak a testünk olyan részei, amik mindenkinél máshol futnak. Nincs olyan, hogy tudják, hoppá itt az idegszál, vigyázzunk rá. Teszik a dolgukat, és reménykednek, hogy időben észreveszik. Mivel nekem már két műtét hegesedését is viselte ez a terület, még nehezebb volt a dolguk. Nem volt szerencsém.
A hangszalagbénulás nem azt jelenti, amire elsőként gondolnánk, hogy megnémul a beteg. Hangom volt, ugyan halk és rekedtes, viszont levegőt nem kaptam. Minden levegővételnél ezek az idegek gondoskodnak arról, hogy szétnyíljanak a hangszalagok, utat engedve az oxigénnek. Az enyéim összeesve gátolták a légzést. 
Azt mondták, hogy légcsőkanüllel levegőhöz tudnak juttatni, majd fél év múlva egy légréstágító műtétet végeznének, és ha szerencsém van, eltávolítható lesz a kanül. Összeomlottam. Úgy éreztem, hogy még túl fiatal vagyok ilyen kötöttségekkel. Abban maradtunk, hogy mindent elkövetek a következő hónapokban, hogy elősegítsem az idegek regenerálódását. 
(folyt.köv.)

 
 
413 embert ért el.
 
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Hozzászólás