köszöntés

Az én történetem (hetedik rész)

Írta: Super User on . Beküldve: Történetem (blog)

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Azt hiszem az első pillanatban föl sem fogtam, hogy mit mondtak. Még kába voltam az altatástól, mindenem fájt. Ahogy tisztult a tudatom, úgy uralkodott el rajtam a félelem, a szomorúság és a csalódottság vegyes érzése.
Addigra már hat műtét nyomát viselte a nyakam. A szövetek hegesedése és a nyakam merevsége miatt nem tudtak intubálni, féltek hogy eltörik a nyakcsigolyámat és fennállt a túlaltatás veszélye is, a hangszalagkivarrást sem csinálták meg. Az egyetlen járható útnak a légcsőmetszést találták, mert valahogy levegőhöz kellett juttatniuk. De azzal vigasztaltak, hogy ez csak átmeneti, pár hét múlva, ha megnyugszik a műtéti terület, megcsinálják a hangréstágítást. 
Nem voltak elviselhetetlen fájdalmaim, inkább csak kellemetlennek mondanám az érzést, amit a kanül jelentett a nyakamban. Viszont állandóan szédültem. Az addigi, évek óta tartó max. 3 mm-es légrés helyett kaptam 9 mm-t. Nem tudott mit kezdeni a szervezetem ennyi oxigénnel. 
A kanül három részből áll. Van egy külső háza, abba kerül bele a betét, és van egy másik betét, ami szelepes, ez kell a beszédhez. Én nem használhattam akkor beszélőkanült. A betét azért fontos, mert állandóan eltömődik a kanül, és így nem az egészet kell kivenni tisztításhoz, nem irritáljuk vele a nyakat, csak a betétet vesszük ki napközben. A teljes kanült naponta egyszer kellett cserélni, tisztítani.
A körülményekhez képest jól voltam, mindig arra gondoltam, hogy ez csak átmeneti kellemetlenség, simán kibírom. Azt mondták, hogy ha megtanulom egyedül a kanülcserét, karácsonyra hazamehetek. Nagyon tehetséges diák voltam.  Felírtak két kanült receptre, váltsam ki. Váltottam volna, de mint kiderült az egész országban egyetlen átlagos méretű női kanül volt csak. Pedig kettő kell. Amikor cserénél kiveszed az egész szerkezetet, azonnal be kell raknod egy másikat, különben pillanatok alatt képes annyit szűkülni a sztómanyílás, hogy nem tudod sérülésmentesen visszahelyezni. Végül a kórház adott meg egyet cseréhez, hogy hazamehessek, mert csak januárra várták a következő szállítmányt, a karácsony miatt két hét leállás volt a gyártónál. Szerintem agyrém, hogy élethez nélkülözhetetlen eszközből hiánycikk legyen a mai világban.
Ebben az időben kezdtem el napi szösszeneteket írni magamról. Ezekből is fogok bemásolni ide párat. Jöjjön az első, ezt a műtét után írtam.

2014. 12. 20.
"Milyen dolog már az?! Állsz a műtő közepén egy szál semmiben, és próbálsz nem létező méltósággal felkapaszkodni a kicsit sem kényelmes, de annál magasabb műtőasztalra, miközben nyolc szempár vizslatja minden mozdulatod. És nem elég, hogy ők nyakig fel vannak öltözve, de még az arcukat sem vállalják, mind maszkot visel. Utána még hozzá is szíjaznak az asztalhoz. És ujjlenyomat sem marad utánuk, arról is gondoskodnak. Fura egy buli!
De már maga a műtőig tartó út is egy merő izgalom. Még a kórteremben le kell teljesen vetkőzni. Onnan egy könnyű lepedővel letakarva tolnak tovább, végig a folyosókon, ahol emberek sokasága várakozik. Nem árt bőszen imádkozni az út alatt, mert elég egy könnyű fuvallat, és az intimitást adó lepel vitorlát bontva suhan tova, felfedve a gének és az idő által alkotott természetes mivoltodat. (Hú, de költői lettem.  ) De mázlim van, lepel nem suhan, elsőre megmászom a műtőasztalt, már le vagyok szíjazva, és kezdődik a vallatás. Nevem, súlyom, gyógyszerérzékenység...egész jól haladok, mindenre tudom a választ, remélem eljutok a fődíjig. És akkor jön a kérdések kérdése: "Meg tudja mondani, hogy hány éves?" Csapdát sejtek. De miután nem találom, mondom, hogy nyugodtan kérdezzen nehezebbet, mert ez még menni fog, és elárulom a korom. Hárman kapják fel a fejüket, és kérdezik egyszerre: "Mennyiii?" Lottó főnyeremény lett a korom. Mégis bírom ezt a társaságot.  "

Hazaengedtek. Kicsit féltem. A kórház biztonságérzetet adott, otthon viszont állandó nyugtalanság gyötört. Mi lesz, ha nem tudom visszatenni, ha eldugul, ha ha úgy nyelek félre, hogy nem tudom visszaköhögni....szorongás, félelem, majd idővel szerencsére minden napi rutin. Muszáj volt, nem volt más választásom. 
23-án engedtek haza, esélyem sem volt a karácsonyi előkészületekre. Ez kicsit megviselt, mert nagyon élveztem mindig ezt az időszakot, sok energiát fektettem mindig bele, és nálunk volt minden évben a karácsonyi ünneplés, ami 2-3 napos családi bulit jelentett. Amikor már lemondtam róla, beletörődtem, hogy ez idén elmarad, akkor lepett meg a családom. 

2014.12.25.
"Rá kellett döbbennem, hogy a karácsony nélkülem, a hathatós irányításom és közreműködésem nélkül is létezik. Valamiért eddig az volt a fixa ideám, hogy ez kizárt. Minden évben megtervezett, tudatos előkészületekkel és szigorú forgatókönyvvel zajlottak az események. Idén még az ajándékok beszerzésére sem volt lehetőségem, nemhogy a részletek kidolgozására. Mégis, talán az idei lesz a legemlékezetesebb számomra, mert megint megerősítést nyert, hogy nekem van a legnagyszerűbb családom széles e világon. 
Az összes feladatot kiosztva úgy megszervezte Zsani húgom és András, a férjem, hogy csak ámulok. Olyan édesek voltak. Napi szinten, többször is kaptam a jelentést, hogy épp hol tartanak. Még olyanok is segítettek, akikkel még soha nem is karácsonyoztunk együtt. Így lett beiglink, amit Zsani anyósa készített, és meg kell, hogy mondjam, jobb, mint az enyém!  Anyu elkészítette az isteni töltöttkáposztáját, és pogácsát sütött, anyósom három féle sütit, Zsoltira, Zsani férjére és Andrásra maradt a bevásárlás extrém sportja, Eni, a lányunk főleg a takarításból és a díszítésből vette ki a részét, Anita húgom elkészítette világhíres linzerét és islerét, és még képes volt lufit is csinálni magából, hogy legyen diós kiflink is, pedig még a dió látványától is allergiás lesz. Peti öcsém desszertet készített. Zsani kétféle salátájának kifejezetten örültem, mert a svéd gomba saláta volt talán az egyetlen, aminek élményszámba menően éreztem az ízét. A többi ételhez a memóriám segítségével társítottam az ízeket. Soha nem tudatosodott bennem, hogy orrlégzés nélkül elég hiányos az ízérzékelés. Zsolti apukája megörvendeztetett minket egy négy kilós kacsával, ami András meglepetésére még töltött volt. Szegény férjemnek kilónként egy órát rászámolva tartott a tisztítása és belső részeinek kirámolása. De valami olyan isteni kacsasültet alkotott, hogy le a kalappal. Én vizuálisan ámuldoztam, a többiek az ízre is esküdtek. 
Előző nap én az idő jelentős részét még a galérián töltöttem pihenve, nem hagytak semmit csinálni. De nagyon jól szórakoztam, mert a hely olyan kivételes akusztikai hatásokkal bír, hogy mindent tökéletesen hallani, ami odalenn történik. András volt a főszakács, Zsani a társa, Zsolti a kukta. A húgom egy hirtelen ötlettől vezérelve wellness vonalon kommentálta az eseményeket. A kacsát szaunázni küldte száraz gőzbe, a halat jacuzzizni, a húsleves résztvevői aqua relaxot kaptak.  Az egész főzés alatt zengett a ház a nevetéstől. Imádom őket! 
Nagyon jó kis nap volt, mert egy nagyon jó kis csapat hozta össze. Olyan igazi békebeli hangulatú ünnep, színekkel, fényekkel, illatokkal, finomságokkal, meghittséggel, békével, szeretettel. Köszönöm!"

 
 
182 embert ért el.
 
 
TetszikTovábbi reakciók megjelenítése
Hozzászólás