Az élet úgy hozta, hogy hét hónapig szaporítottam én is a kanülösök táborát. Mégpedig úgy, hogy azt mondták, barátkozzak meg vele, mert lehet, hogy életem végéig társam lesz. Nem volt könnyű időszak. A kudarc, a reményvesztettség, a fájdalom, a küszködések, a kellemetlenségek mellett az élniakarás, a kitartás, a küzdés lett az életem. 
Meg még valami. A humor. Rengeteg szeretetet és figyelmet kaptam az emberektől, ami szintén megsokszorozza az erőt, de a humor a legjobb társ ebben a harcban. Ha megtanulod az adott helyzetet a komikum szemszögéből vizsgálni, ezerszer könnyebb dolgod van. Ez lehet néha erőltetett, szarkasztikus, morbid... de bárhogy jó, mindenképpen segítség.

Szeretem a pozitív gondolkodást, de nem tartom jó kifejezésnek. Magyarázom: 
Esik az eső, bánatos minden, pedig most kirándulni akartam...mindegy, kezdjünk el pozitívan gondolkodni. Kisüt a nap...jó idő lesz...kellemesen meleg...... tényleg az lesz....majd egyszer...mert most esik az eső. 
Viszont, ha szemléletet váltasz, és azt mondod, hogy esik az eső, annyi a mai túrának, de nem baj, akkor újratervezünk, ma itthon maradok és befejezem, megcsinálom, elkezdem azt, amiben nem zavar az, hogy esik az eső, akkor csodás napod lesz és jól fogod érezni magad.

Ennyi bevezető után példákat szeretnék felsorolni arra, hogy milyen légcsőkanüllel élni :( , és milyen légcsőkanüllel élni, ha szemléletet váltasz, és megtalálod a helyzet komikumát, és azt is hozzáteszed. :) .

:( Ha kanülöd van, először csak a szagokat nem érzed, azt egyáltalán nem, majd az ízeket se. Aki tud hordani beszélőkanült, annál jobb a helyzet, de én nem tudtam, csak talán két hétig. Ahhoz kell egy minimális légrés, nekem akkorra már semmi nem volt. Nincs többet kedvenc ételed, italod, parfümöd, fűszered, nem érzed a frissen vágott fű, a virágok, a tavasz, a pici babák finom illatát. Az evés elveszíti a jelentőségét, mert én az ízek miatt szerettem enni. :(
:) Ha légcsőkanülöm van, az ehet fokhagymát és hagymát a környezetemben, aki akar. Végre nem érzem azt a parfümáradatot, amit egyesek viselnek maguk körül tíz méteres körzetben. Kiderült, hogy mégis szeretem a spenótot, most, hogy már nem érzem az ízét. 
De a legjobb az benne, hogy tuti fogyókúra. Ha nem érzel ízeket, csak annyit eszel, amennyit muszáj. Kivéve, amikor rád tör az ízéhség, akkor mindent felfalsz hátha alapon. :)

:( Megkaptam a beszélőkanült. Eddig, ha mondani akartam valamit, mindig be kellett fognom a lukat a kanülön. A beszélőnél van egy szelep, ami ilyenkor automatikusan záródik, így a levegő a hangszalagok felé távozik, tehát van hangom. 
Ez jó, csak egyet nem értek. Próbálok mindent elkövetni, hogy ne vegyék észre az emberek, hogy kanült hordok, erre a mai gigafejlett technológiák mellett olyan kanült gyártanak, ami minden levegővételnél kattog, és minden kifújásnál csattan. Olyan vagyok, mint egy két lábon járó metronóm. :(
:) Megkaptam a beszélőkanült. Először nem értettem, hogy mi ketyeg. A kanülöm. :D Eleinte kicsit aggódtam, hogy ha felbosszantanak, vajon robban-e velem együtt az is, de ma már szórakoztat. Amikor megkérdezik, hogy mi kattog, azt szoktam mondani, hogy abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nekem hangosan ketyeg a biológiai órám. :)

:( Begyulladt a sztómanyílás, megint kapok szteroidot. Volt már, hogy elutasítottam más helyzetekben, de tudom, hogy van amikor életet ment. Most kapnom kell. Pedig már eddig is szenvedtem a mellékhatásaitól. Teljesen felborította a szervezetem hormonegyensúlyát, különösen a mellékvese eredményei lettek rosszak. Tele vagyok vízzel, amin még a vízhajtó sem segít. Ráadásul mindenki azzal riogat, hogy majd mindenféle nemkívánatos alkatrészek nőnek rám, és olyan szőrös leszek, mint egy majom. :(
:) Begyulladt a sztómanyílás, megint kapok szteroidot. Lesz vele dolgom bőven, mire megtisztul a szervezetem tőle, de amúgy jó ez a szeroid. Föltört tőle belőlem a virtus. Ma már azt gondoltam, hogy belekötök valami vézna, frissenműtött pasiba, hogy nincs rajta sapka, mert most vízerő fölényben vagyok. 
Azt is mondták, hogy majd elkezdek férfiasodni, de jobban belegondolva ennek vannak pozitív hatásai. Eleve dupla eséllyel indulok egy szombat esti randi összehozására, ha nő rám még egy alkatrész. Az meg, hogy szakállam lesz, egyenesen pazar! Végre nyerhetek az országnak egy Eurovíziós Dalversenyt! 
(Csak mondom, hogy ez az esélyünk sajnos elúszott. Ennyi pihével meg a selejtezőig sem jutok. :D )

:( Nagyon nehéz kommunikálni, az emberek nem értik amit mondok. Mindent legalább háromszor ismétlek el egymás után. A beszéd ráadásul köhögtet és nagyon fáraszt. Ettől viszont meg egyre nehezebben kapok levegőt. :(
:) Ritkán értik meg az emberek elsőre amit mondok. Mindig legalább háromszor el kell ismételnem. Ez két okból is jó. Egyrészt edzek a politikusi karrieremre, tehát edzek a politikusi karrieremre, mondom edzek a politikusi karrieremre, másrészt ha valami hülyeséget beszélek elsőre, van alkalmam javítani. Valamint a kritikus véleményemnek is hangot adhatok, és ha véletlenül mégis megérti az illető elsőre, akkor is nyugodtan mondhatom, hogy ugyan már, csak félreértette, pont úgy mint máskor is. :)

:( Ha légcsőkanülöd van, az emberek úgy tekintenek rád, mint akit kerülni kell. Ez nem tudatos, inkább olyan hamis biztonságérzet, hogyha távol tartják magukat az ilyen emberektől, akkor nekik biztos nem lesz kanüljük. De ez a betegségek bármely területére igaz. Nem szívesen fogunk kezet például egy pszoriázisos emberrel, pedig tudjuk, hogy nem fertőző, de azért elő a kézfertőtlenítőt. 
Valahogy a mi társadalmunkban nem tudjuk kezelni ezeket a helyzeteket. Ami nem megszokott, ami nem ép, ami sérült, az mind rossz érzést kelt bennünk. Én pedig kínosan érzem magam, hogy zavarba hozom őket. :(
:) Ha légcsőkanülöd van, az emberek csodabogárnak tartanak. Kiveve a picik. Ők tündériek. Megbámulnak, de nem zavaróan, hanem a maguk gyermekien tiszta tekintetével. Kíváncsiak, kérdeznek, érdekes vagy számukra. 
A felnőttekben viszont rossz érzést kelt. Zavarba jönnek, nem mernek kérdezni, úgy tesznek, mintha észre sem vennék, és igyekeznek minél hamarabb távol kerülni tőled. 
Én ezt úgy oldom meg, hogy amikor meglátom az első reakciójukat, a meglepődést, azonnal rájuk mosolygok. Ez annyira meglepi őket, hogy elfelejtenek sajnálni, mert miért is kellene azt szánni, aki láthatóan jól érzi magát, hiszen mosolyog. Ez mindig megtöri a kínos hangulatot, és fesztelenül folyhat tovább a társalgás. Olyankor már kérdezni is mernek, és ha elkezdik, akkor már abba sem tudják hagyni. Én meg csak ülök, és mesélek. :)

Ha természetesnek tekintjük a megváltozott állapotunkat, az első pillanatot leszámítva, amikor is szembesülnek vele, mások is annak fogják tudni tartani. 
Talán sikerült bemutatnom az életfilozófiámat, ami szerint kevés a pozitív hozzáállás. Attól több kell. Ha jól akarod érezni magad az adott körülmények között, ha nem szeretnéd a meglévő gondjaidat tovább tetézni lelki bajokkal, ha nem akarsz kirekesztetté válni, ha erőt akarsz gyűjteni magadnak a további küzdelmekhez, válts szemléletet!

Hét hónapi volt kanülöm, már lassan másfél éve nincs. Azóta sem telik el úgy nap, hogy ne lennék hálás azért, hogy átlagos emberhez méltó életet élhetek. Nem tűnik természetesnek számomra az egészséges állapot. Boldognak és szerencsésnek érzem magam, hogy jól vagyok.

Egy nyáron át jártam beszédgondozóba.
Amikor megállapították a kétoldali hangszalag-, és gégebénulást, bármilyen meglepő is, akkor hangom még volt. Halk, kicsit rekedtes, de hang. 
A baj inkább az volt, hogy kábé nyolcadannyi volt a légrésem, mint kellett volna, vagyis fulladtam. Minden terápián részt vettem, minden gyógyszert beszedtem, amit javasoltak, hátha... Így kerültem a beszédgondozóba is.

Akkorra már annyira elsorvadt a tüdőm is az oxigénhiánytól, hogy egy levegővételnyi szusz csak két szótag kimondására volt elég. Igen nehéz volt kommunikálnom, állandóan levegőért kapkodtam. (Akkor kezdtem el írni... :) )
A kényszer hozta vagy a túlélési ösztön, nem tudom, de megtanultam befelé szívott levegővel is beszélni. Így már majdnem zökkenőmentes volt a dolog, kicsit fújtattam, de egész normálisnak néztem ki.
Na, ettől kaptak szívbajt a gondozóban első percben, amikor meghallották. Annyira megviselte az idegeiket, hogy rá se mertem kérdezni ez miért baj, még a végén belehalok. Szóval volt munkájuk velem. Kínkeservvel elhagytam zseniálisan egyedülálló, és lehet, hogy végzetes képességemet. Esküszöm tovább tartott, mint kifejleszteni.

Rátérhettünk a helyes légzésre. Mondjam el a hét napjait egymás után, ha a végére értem kezdjem előlről, amíg bírom egy levegővétellel. Én bevezettem a kétnapos hetet, de már a kedd "d"-it is rekeszizommal kipréselt levegővel pihegtem ki. 
Mit kaptam következő feladatnak? Mondjam el az év hónapjait..... Szép hónap a január elfuló "ár"-ral. 
A számolást is meg kell említenem. Jó vagyok a kettes számrendszerben....
Jött a légzésgyakorlatok sokasága, ami tényleg sokat segített. Érezhetően nőtt a tüdőm kapacitása.

Harmadik nekifutásra jutottunk el a hangképzéshez. Minden vicc nélkül, az egy kőkemény sport. Szinte az egész felsőtest izmai kellenek hozzá. Nálam az volt a terv, hogy az intenzív hatások esetleg beindítják az idegek működését. Bár megjegyezném zárójelben, hogy elképzelni sem tudtam miként tud működni egy idegszál, ha már kettévágták. Egymásra találnak a végeik, vagy információhullámokat eregetnek egymás felé? De bíztam benne, hogy van valami értelme a deréktól felfelé, a gyakorlatok kiváltotta totális és állandósult izomlázaimnak.
Az első döbbenetem az volt, amikor a csaj bemutatta, hogy mit kéne csinálnom. Semmi gond, olyat tudok...ha közben rácsapnak az ujjamra egy kalapáccsal. Azt kellett mondanom, hogy KOM. Egyszerűnek tűnik, de nehezítve volt felszívott tüdővel, haspréssel, és rekeszizom lökettel. Konkrétan rámhányt a csaj egy KOM-ot. A hányás most persze képletes, bár az előadás is meggyőző volt, csak a produktum hiányzott.
Nem vitt rá a lélek, hogy ilyen csúnyát mondjak. A logopédus még egyszer megmutatta, én meg nagyon bíztam benne, hogy az SZTK dugig tele folyosólyán nem hiszik azt, hogy én voltam. Mivel nem akartam, hogy még egyszer kompromittáljon, csak neki kezdtem káromkodni. Akkor jöttem rá, hogy ez sokkal nehezebb, mint valaha is gondoltam volna.

Alig vártam, hogy vége legyen a terápiának. A rendelőt elhagyva sikerült legyőznöm a kísértést, hogy mindenkinek odasuttogjak, hogy nincs hangom, és én sem értem mi történt odabenn. 
Vidáman tartottam haza, és csak féluton hasított belém, hogy kaptam házi feladatot, napi nyolcszor 10 perces értelmetlen szavak üvöltözése, ami pont úgy hangzik, minha közben az életedért küzdenél, s mindezt iszonyú dühösen. Ezt nem feltétlenül szeretném a szomszédok füle hallatára.

Nagyon szerettem volna visszakapni a saját hangom, és elegendő levegőhöz jutni, tehát szorgalmasan gyakoroltam. Igaz, soha egy nyáron nem volt még annyit csukva az összes ablak nálunk, mint akkor, és azt a felfedezésemet is szeretném megosztani, hogy a paplan remek hangszigetelő, de hamar elfogy alatta a levegő.