A harmadik hónapban voltam a lányunkkal, amikor elkezdtem vezetni tanulni. Az elméleti vizsgáim már rég megvoltak, de kezdtem kicsúszni az időből. Nem akartuk elveszteni az addig befizetett pénzt, nem húzhattam tovább.
A vizsgateszt kitöltéséről csak annyit, hogy nagyon sokan voltunk, nyolcvanan biztos, és amikor megvolt az eredményhirdetés, egy ember volt csak, akinek hibátlan lett a tesztsor, nekem.
Nem dicsekszem, totóznom kéne... mert bőven volt benne olyan, amit nem tudásra, hanem csak megérzésre töltöttem ki. Életem egyik kegkínosabb pillanata volt az, amikor megkért az egyik vizsgabiztos, hogy álljak föl, a tömeget meg, hogy tapsoljon meg. Közel harmada bukott akkor a társaságnak. Biztos szerettek.....

A terhesség egy csodás állapot. Minden élvezhető benne... kifejezetten vicces érzés az is, amikor a végén már úgy érzed, hogy nagyterpeszben jársz, mert a medencerész már felkészült a szülésre. Szóval minden, kivéve az émelygés. Azt én négy hónapon keresztül űztem a nap 24 órájában, és ezek után képes volt a lányunk gyakorlatilag haj nélkül születni. Az egyetlen, ami segítséget jelentett, a sósropi. Sose szerettem, azóta meg talán egyszer sem ettem, de akkor négy hónapon át az volt az alapvető táplálékom. Nekem meg ekkor állt szándékomban megtanulni vezetni! Az órák, sőt a vizsga alatt is ott volt a ropis zacskó az ölemben, és pakoltam a számba a pálcikákat. Másnak cigi lógott ki belőle, nekem ropi. De ez már olyan rutin volt nálam, hogy kicsit sem zavart.

Rutinpálya, országút, forgalom, parkolás... jól haladtunk. Úgy félidőben lehettem a megvett órákkal, amikor egy lámpás kereszteződésben vártunk a zöldre. Én kihagytam egy helyet, mert pont volt ott egy behajtó egy lakótelepi parkolóba. Zöldre váltott a lámpa, elindultam, amikor oldalról belénk hajtott egy másik autó, pont mellettem telibetalálva az ajtót. Teljesen betolt minket a lehajtóba. Azt sem tudtam mi van, nagyon megijedtem. Remegtem, és elkezdett fájni a hasam. Akkor már rettegtem is, aggódtam a babáért, pedig semmi sérülésem nem volt, csak az ijedtség. Természetesen nem lett semmi baj, a lányunk már akkor is tudott vigyázni magára.

Nem volt kérdés, hogy ki a hibás, a másik sofőr azonnal mondta, hogy fizeti az autó javíttatását, sőt meg is csinálja, mert szerelő, meg karosszérialakatos.
Azt mondta, hogy arra számított, hogy nem fogok tudni időben elindulni, neki még lesz ideje engem balról megelőzve a szembenlévő sávban, előttem jobbra bekanyarodni. Hát nem volt...
Az oktatóm és ő nekiálltak egyezkedni, s miután a hivatalos papírokat kitöltötték, megbeszélték, hogy a részleteket majd az autósiskola telepén folytatják, menjünk.

Jó, hogy közel volt a suli, mert vacak érzés úgy vezetni, hogy az oktató nyomja a gázt, meg a féket, neked meg csak kormányoznod kell, de ideges volt, siettünk.
Amikor behajtottunk a rutinpályára, akkor gondoltam csak bele, hogy a látvány ellenem beszél. Ha látnak két törött autót, és abból az egyik tanulóvezetős, na ki a hibás.... Még jogsim sincs, és máris híre megy, hogy szarul vezetek. Eger kisváros, az oktatóm meg távoli családtag, de ha ez nem lett volna elég, a másik sofőr kicsinyke falunk egyik eminens polgárának a fia volt.... ha találkoztam valakivel, mindig úgy szólt az első mondata, hogy "Hallom, balesetet okoztál!" Itt már a magyarázkodás sem segít.

De nem baj, friss jogsival, terhesen kifejezetten előnyös az, ha a falu egyhangúlag úgy dönt, hogy neked minden helyzetben elsőbbséged van. Először nem értettem miért van az, hogy egyértelmű szituációban, ahol nekem kell elsőbbséget adnom, integetnek veszettül, hogy csak menjek...menjek már. Lehetne mondani, hogy féltették az autójukat, de szerintem csak vigyáztak rám...
:)